Delaware kormányzóinak listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Delaware államának kormányzóit sorolja föl. 1681-ben, William Penn, egy angol kvéker birtokot kapott Észak-Amerikában II. Károly angol királytól. Ennek a földnek Pennsylvania volt a neve. Penn egy várost tervezett erre a földre, és a Philadelphia nevet adta neki – ez görögül annyit jelent, hogy „testvéri szeretet”. Talán a név találó volt, mert a föld megszerzése után nemsokára levelet írt az őslakos törzsfőnököknek, a barátságukat kérve. Azt állította nekik, hogy igen érzékenyen érintik azok a gonoszságok és igazságtalanságok, amiket telepesek műveltek az indiánokkal. Tőlük eltérően Penn békében kíván élni velük. Valóban, Penn rövid uralmát demokratikus időszakként tartják számon, és tényleg békében élt az őslakókkal.

1682-ben William Penn, kérelmezett egy direkt kijáratot az óceánhoz. York hercege Pennek adta az összes földet, egy 19 km-es körzetben, (12 mérföld) New Casteltól és Cape Henlopentől délre. A terület bennfoglalja a mai Delaware nagy részét. Az átengedést hevesen ellenezte Charles Calvert, és Lord Baltimore, aki szintén igényelte a Delaware folyó menti földet a Maryland gyarmatának. Egy angol bíróság elutasította Baltimore igényét, de a végső vita a Maryland és Delaware közötti határvonalról csak 1769-ben oldódott meg. 1682 decemberében 3 delawari megye, amit Penn Lower Countiesnak nevezett, egyesült Pennsylvaniaval. Egy általános gyűlés kormányozta. Delaware-nek és Pennsylvaniának ugyanannyi képviselője volt a gyűlésben.

Delaware lakossága vonakodott a Barátok Társaság vagy a kvékerek vezetésétől, a vallásos testület, ami Philadelphiát uralta, és féltek a gyors gazdasági növekedéstől. Nehezteltek továbbá Penn kudarca miatt, hogy nem sikerült elég védelmet biztosítania Lord Baltimore emberei és a partvonal menti településeket terrorizáló kalózok támadásai ellen. Végül a viszály az alsó megyék képviselete fölött ahhoz vezetett, hogy Delaware kialakított egy új, független gyűlést. Az első gyűlést New Castle-ban tartották, 1704-ben. Attól az időponttól a Delaware-i gyűlés hozta meg az alsó három megye törvényeit – gyakorlatilag külön gyarmattá vált, Pennsylvania kormányzójának vezetésével. A saját gyűléssel a delaware-i lakosság biztosította a gyarmat fejlődését.

Delaware az Egyesült Államok 13 alapító államának egyike. Gyakran nevezik „Első Államnak” (First State), mert itt ratifikálták elsőként az ország alkotmányát.

A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s egy alkalommal lehet újraválasztani az adott kormányzót.

Jelenleg a 74. kormányzó, a Demokrata Párthoz tartozó John Carney tölti be a tisztséget 2017. január 17. óta. Az alkormányzó a szintén demokrata Bethany Hall-Long.

Párthovatartozás[szerkesztés]

Kormányzók listája[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1776 to 1801. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  2. root: Thomas McKean. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  3. Signers of the Declaration of Independence: George Read. www.ushistory.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  4. Caesar Rodney. www.ushistory.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  5. A Biography of John Dickinson 1732-1808 (2) < Biographies < American History From Revolution To Reconstruction and beyond. www.let.rug.nl. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  6. John Dickinson lemondott, mert megválasztották Pennsylvania kormányzójává.
  7. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1776 to 1801. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  8. VAN DYKE, Nicholas - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  9. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1776 to 1801. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  10. Thomas Collins elhunyt a hivatali idő alatt, a kormányzó a delaweri képviselőház elnöke lett.
  11. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1776 to 1801. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  12. root: Joshua Clayton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  13. root: Gunning Bedford. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  14. Gunning Bedford, Sr. meghalt a kormányzói hivatal ideje alatt, a kormányzó a szenátus elnöke lett.
  15. root: Daniel Rogers. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  16. root: Richard Bassett. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  17. Lemondott, mert kinevezték az USA legfelsőbb bíróságának tagjává. A kormányzó a szenátus elnöke lett.
  18. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  19. root: David Hall. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  20. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  21. root: George Truitt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  22. a b root: Joseph Haslet. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  23. root: Daniel Rodney. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  24. root: John Clark. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  25. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  26. A megválasztott kormányzó Henry Molleston meghalt, mielőtt beiktatták volna, így a feladatait Jacob Stout, a szenátus elnöke vette át, amíg nem tartottak rendkívüli választásokat, ahol John Collinst választották meg, aki elhunyt hivatali idejében, s ekkor a szenátus elnöke Caleb Rodney töltötte be a maradék időben a kormányzói feladatokat.
  27. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  28. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  29. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  30. Joseph Haslet elhunyt a hivatali ideje alatt
  31. root: Charles Thomas. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  32. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  33. a b Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  34. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  35. root: Caleb Prew Bennett. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  36. Caleb P. Bennett elhunyt hivatali ideje alatt, a kormányzó a szenátus elnöke lett.
  37. root: Cornelius Parsons Comegys. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  38. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  39. root: Thomas Stockton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  40. Thomas Stockton elhunyt a hivatali ideje alatt, ideiglenesen a szenátus elnöke Joseph Maull töltötte be a kormányzói tisztséget, a rendkívüli választásokig, amikor megválasztották William Templet kormányzónak.
  41. root: Joseph Maull. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  42. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1801 to 1851. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  43. root: William Tharp. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  44. root: William Henry Harrison Ross. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  45. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  46. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  47. root: William Cannon. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  48. a b Elhunyt a hivatali ideje alatt, kormányzó a szenátus elnöke lett.
  49. root: Gove Saulsbury. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  50. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  51. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  52. root: John Wood Hall. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  53. root: Charles Clark Stockley. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  54. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  55. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  56. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1851 to 1901. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  57. root: William Tharp Watson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  58. root: Ebe Walter Tunnell. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  59. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1901 to 1949. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  60. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1901 to 1949. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  61. root: Simeon Selby Pennewill. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  62. root: Charles Robert Miller. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  63. root: John Gillis Townsend. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  64. root: William Du Hamel Denney. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  65. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1901 to 1949. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  66. root: Clayton Douglass Buck. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  67. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1901 to 1949. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  68. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1901 to 1949. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  69. a b root: Elbert Nortrand Carvel. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  70. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1949 to Present. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  71. a b Lemondott, miután megválasztották az USA szenátusának tagjává.
  72. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1949 to Present. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  73. Pickett, Russ: Delaware Governor's - 1949 to Present. www.russpickett.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  74. root: Russell W. Peterson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  75. root: Sherman W. Tribbitt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  76. root: Pierre Samuel Du Pont. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  77. root: Michael Newbold Castle. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  78. Lemondott, miután megválasztották az USA képviselőházának tagjává.
  79. root: Dale Edward Wolf. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  80. root: Thomas R. Carper. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  81. root: Ruth Ann Minner. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  82. root: Jack Markell. www.nga.org. [2015. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 10.)
  83. Mandátuma 2017. január 17-én lejár, s nem indulhat többet a tisztségért.
  84. CARNEY, John C., Jr. - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 9.)

Források[szerkesztés]