Nemzeti Vágta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nemzeti Vágta
Lovasok felvonulása magyar huszár uniformisban
Lovasok felvonulása magyar huszár uniformisban

Adatok
Sportáglovas verseny
Ország Magyarország
Alapítva2008
(alapító: Geszti Péter, dr. Tamás István Pál)
Eddigi események száma15

HonlapA Nemzeti Vágta honlapja
ElnökLázár Vilmos
MottóA ló nemesíti az embert, ha az szeretni tudja őt.
 A Bokréta
A Lehel kürtje ősi hangja nyitja meg a rendezvényt[1]

A Nemzeti Vágta egy évente megrendezett történelmi hangulatú lovasverseny, amely célja szerint a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. A verseny ötletadói, alapítói és szervezői dr. Tamás István Pál és Geszti Péter voltak, akik az első Nemzeti Vágtát I. Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából, a magyar huszárság emlékének szentelték (2010-ben eladták a vállalkozást). Az országimázs jegyében stilizált huszáros ruhát terveztettek a résztvevők számra. A huszárság motívuma azóta is minden évben erőteljesen jelen van az eseményen.[2]

A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A három napos rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása (például Hadik-huszárok). Az esemény központi eleme a névadó „Nemzeti Vágta”, amelyre évente mintegy 100 település nevezi be a lovát és lovasát. A Nemzeti Vágtára jelentkezhet minden magyar önkormányzat, minden határon túli közösség, de akár magánszemély is. A szándék szerint a Nemzeti Vágta országimázs rendezvény, „Magyarország fellendítésének allegóriája” kíván lenni.

A regionális elővágták rendszere biztosítja a versenyek futamainak izgalmait és a magas színvonalát, amelyeknek a legjobbjai a mindent eldöntő budapesti Nemzeti Vágtán képviselhetik településüket.[3]

A győztes ló és lovasa az Arany Sarkantyú díjat viheti haza, az őt benevező önkormányzat pedig ötmillió forintot, és egy évre megkapja a Nemzeti Vágta vándor szablyáját. A versenynek egyedi szabályai vannak, 2011-ben a lovasszakma ítélete alapján az angol telivéreket az esélyegyenlőség nevében kitiltották a versenyből.[4]

2016-ban a Turizmus Világnapja alkalmából rangos turisztikai elismerésben részesült a Nemzeti Vágta: a Budapest Turizmusáért Díjat a Nemzeti Vágta rendezvénynek ítélte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

Nevezés[szerkesztés]

A Nemzeti Vágta szervezőbizottságának döntése alapján: bármilyen fajtájú és nemű, 5 évesnél idősebb lóval részt lehet venni a versenyben, kivéve az ismeretlen származású, valamint az argentin polo póni, Akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú vagy a genetikailag ide nem sorolható lovakat.

A vágta szellemisége[szerkesztés]

Magyar huszár, a Nemzeti Vágta versenyek jelképei az igazi magyar lovashagyományokat tükrözik[5]
Hagyományőrző lovas kék színű huszár mentében

Az elmúlt esztendők alatt a Vágta beépült a magyar kulturális és sportéletbe, és a mai magyar emberek számára egy természetes eseménnyé vált, ám jelképei[6] az igazi magyar lovashagyományokat tükrözik. A rendezvény középpontjában a történelmi hangulatú lóverseny áll.[7]

  • „A Sorstábla”: a táblára futamonként kerülnek fel a kisorsolt települések címerei, a futamgyőztesek egyre magasabbra kerülnek rajta, míg a leggyorsabb vágtázó lesz legfelül.
  • „A Vágta Vándor Kard”: egy vándordíj, amit a győztes település vihet haza és egy éven át őrizhet. A kard egy 19. századbeli tisztiszablya, több különböző évjáratú részből tevődik össze, pengéje 1836-ban készült fegyverből való, a markolata egy 1845-ös lovastiszti szablyáé.
  • „Az Aranysarkantyú” a Vágta győztes lovasának díja.
  • „A Vágta Lobogó” egy huszárzászló, amelyen a vágta szimbóluma két egymással versengő huszár látható.
  • „Vágta Patkó” – négy-féle vágtapatkó van: a Vaspatkó minden induló részére szól, a Bronzpatkó a harmadik, az Ezüstpatkó a második és az Aranypatkó az első helyezetté, a Nemzeti Vágta győzteséé.

Díjazás[szerkesztés]

A Nemzeti Vágta pénzdíjas; győztese a pénzdíjon felül még indulási jogot szerez a következő évben megrendezendő Nemzeti Vágtára is feltéve, ha ugyanazon település színeiben és ugyanazon nevező képviseletében indul.

Díjak[szerkesztés]

  • Minden elő- és középfutam győztes nevezője: 300 000 forint pénzjutalomban részesül.
  • A Döntő győztesének nevezője: 5 000 000 forintot kap.
  • A Döntő 2. helyezettjének nevezője: 1 000 000 forintot kap.
  • A Döntő 3. helyezettjének nevezője: 500 000 forintot kap.

A Kishuszár Vágta különdíja egy Pál Albert által készített huszártarsoly.

A verseny[szerkesztés]

Mátyás reneszánsz lovagi páncélban, Fadrusz János szobra. Geszti Péter, a verseny alapítója 2008-ban Mátyás király emléke előtt tisztelgett[8]
  • Az esemény 2008-ban Mátyás király emléke előtt tisztelgett.
  • 2009-ben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc gyermekhőseinek (kishuszárok) emlékének ajánlották.
  • A 2010-es rendezvény az első pesti lóverseny ötletadója, gróf Széchenyi István emléke előtt tisztelgett, aki mint huszártiszt, a ló katonai jelentőségét is jól ismerte és megszerkesztette a Lovaspályázás törvényeinek projektuma című versenyszabályzatot.[9]
  • A 2011-es vágtát gróf Bercsényi Miklósnak és fiának gróf Bercsényi László Ignácnak emlékére ajánlották.
  • 2012 szeptemberében a vágta vidéki és budapesti versenyei, gróf Károlyi István a 16. Károlyi huszárezred alapítójának emléke előtt tisztelegtek. A verseny meghívottjai közt szerepelt Károlyi László, gróf Károlyi István dédunokája is. 2012-ben a bajnokok sztárfutamának győztese Kunkli Tivadar thai-boksz bajnok lett Tequila nevű lován, a jótékonysági sztárfutam nyertese Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó lett Remény nevű lován.[10] A vágtát Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű loval a Ferencváros színeiben.[11]
  • 2013-ban Simonyi József óbester „a legvitézebb huszár” emlékére lovagoltak a lovasok.
  • 2014-ben a rendezvényt a hadtörténet egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelték, Skultéty László (1738-1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgáló huszára előtt tisztelegtek.
  • 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tisztelgett a rendezvény.
  • 2016-ban Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes emlékére lovagoltak a lovasok. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos (miniszterelnök) kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban.
  • 2018-ban Görgei Artúrról emlékeztek meg, születése kétszázadik évfordulóján.

Technikai adatok[szerkesztés]

  • A versenypálya mérete: 437 × 10–12 m
  • A versenypálya talaja: homok granulátum
  • A verseny távja: előfutamokban 2 és fél kör, kb.: 1100 m, középfutamokban és a döntőben 3 és fél kör, kb. 1540 m

Részt vevő települések[szerkesztés]

Az eddigi évek alatt benevezett települések listája található itt. Az aktuális nevezési lista a Nemzeti Vágta kiadványain érhető el.

A Nemzeti Vágta győztesei[szerkesztés]

Év Időpont Nevező önkormányzat Győztes lovas Győztes ló Tulajdonosa Futamidő
2008 május 31június 1. Nyíregyháza Suták Vanda Alexander[13] Suták Vanda
2009 május 30június 1. Bácsalmás Németh Sándor National Face Németh Sándor
2010 június 3június 6. Demecser Gajdos Zsolt Doru[14] Gajdos Zsolt 71,09
2011 szeptember 1418. Bajai Kistérség Molnár Gyöngyi Malőr[15] Molnár Gyöngyi 72,19
2012 szeptember 1416. Budapest-Ferencváros Vass Jennifer Cordoba[16] Sípos Attila 78,03
2013 szeptember 2022. Baja Németh János My Boy Mennydörgés[17] Németh János 75,08
2014 szeptember 1921. Tahitótfalu Molnár Gyöngyi Iceman[18] Molnár Gyöngyi 75,39
2015 szeptember 1820. Baja Németh János My Boy Mennydörgés[19] Németh János 76,90
2016 szeptember 1618. Füzér Kun Ferenc Colonia Victoria[20] Balogh Béla 107,00
2017 szeptember 1517. Csemő Petrik Tamás Vicces[21] 106,39
2018 szeptember 1416. Temerin Nagy Arnold Fantázia[22] 103,78[23]
2019 október 19.20. Temerin Nagy Arnold Fantázia 104,97
2020 október 10.11. Porva Ördög Alen Ricardó 102,04[24]
2021 október 2.3. Szabadka Szabó Nikolett Pipacs 101,87
2022 október 1.2. Őcsény Németh János Galaxy 102.73

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nemzeti Vágta 2016 – Lehel kürtje hangjára a döntőseink bevonulnak
  2. Nemzeti Vágta: országimázs fesztivál a Hősök terén
  3. Több ezer ember örömtáncától lüktet majd a Hősök tere a jubileumi Nemzeti Vágtán. [2018. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 18.)
  4. A gazdasági nehézségek ellenére 2012-ben is lesz Nemzeti Vágta
  5. Nemzeti Vágta versenyek 2018
  6. Nemzeti Vágta különszám 2012, kiadó a Lovas-Show Kft.
  7. A Nemzeti Vágta turisztikai jelentősége hazánkban
  8. Nemzeti Vágta 2008 – Geszti Péter huszáros napja a Hősök terén
  9. 125 éve, 1880. október 17-én nyílt meg az új lóversenypálya Budapesten.
  10. Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén. [2018. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 16.)
  11. A 2012-es Nemzeti Vágta eredmények. [2012. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 16.)
  12. Zseniálisan kezdtek Vajdaság versenyzői a Nemzeti Vágtán (Fotók). [2018. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 16.)
  13. Nemzeti vágta döntőfutam
  14. Nemzeti Vágta 2010.
  15. Molnár Györgyi nyerte a nemzeti vágtát!. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 18.)
  16. Váci lány lett a Nemzeti Vágta győztese!
  17. A 2013-as Nemzeti Vágta győztese
  18. Nő nyerte a Nemzeti Vágtát
  19. A Nemzeti Vágta leggyorsabb lovasa 2015-ben
  20. Füzér lovasa nyerte a kilencedik Nemzeti Vágtát
  21. Csemő a Nemzeti Vágtán
  22. Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét
  23. Nemzeti Vágta [2018] – Döntő futam
  24. Lovassport: „ördögi” győzelem a 13. Nemzeti Vágtán. www.nemzetisport.hu (2020. október 11.) (Hozzáférés: 2020. október 12.)

Források[szerkesztés]

  • A Nemzeti vágta hivatalos honlapja
  • Nyírségi Vágta
  • Nemzeti Vágta versenykiírás és versenyszabályzat
  • Turisztikai díjat kapott a Nemzeti Vágta
  • Vajda Gábor, Pintér István, Farkas József, Zachar József, Nagy Kálmán, Gráfik Imre, Pál János: A magyar huszárság története A lovasműveltség sajátosságai, Zürichi Magyar Történelmi Egyesület-Heraldika Kiadó, Budapest-Zürich, 2004

További információk[szerkesztés]

  • lovas Lovasportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap