Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-7-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dave Gibbons, a Watchmen rajzolója
Dave Gibbons, a Watchmen rajzolója

A Watchmen tizenkét részes képregénysorozat, melynek írója Alan Moore, rajzolója Dave Gibbons, színezője pedig John Higgins. A képregény a DC Comics kiadásában jelent meg 1986 és 1987 között, majd ezt követően a DC több alkalommal is újra kiadta a művet, gyűjteménykötetek formájában. A Watchmen Moore azon ötlete alapján született meg, hogy felhasználja a DC által újonnan megszerzett régi Chalton Comics-szereplőket egy új történetben. Mivel Moore tervezett története felhasználhatatlanná tette volna a szereplők nagy többségét a sorozat végét követően, Dick Giordano szerkesztő meggyőzte az írót, hogy alkosson újakat a történet számára.

Moore a kor szorongásait és a szuperhősökről kialakult hagyományos elképzelés pusztulását jelenítette meg történetében. A Watchmen cselekménye egy alternatív idősíkon játszódik, ahol az Egyesült Államokban a szuperhősök valóban jelen voltak az 1940-es és 1960-as évek között, és közülük többen még a vietnámi háborúban is részt vettek. Az 1980-as évek közepére az Egyesült Államok és a Szovjetunió a nukleáris háború szélére sodródik, az álarcos igazságtevőket a kormány törvényen kívülieknek nyilvánította, így azok vagy visszavonultak vagy a kormánynak dolgoznak. Az 1985-ben játszódó történet eseményeinek sorozatát egy rejtélyes gyilkosság indítja el, melynek áldozata egyike volt a kormány által támogatott álarcos igazságtevőknek. A gyilkosság hatására több visszavonult hős is kénytelen ismét magára ölteni régi egyenruháját, hogy kiderítsék az igazságot és egykori társuk halála mögött megbúvó rejtélyt.

A Watchmen történetének meghatározó eleme annak felépítése és szerkezete. Gibbons kilenc panelre osztott oldalszerkezetet használt, annak képein számos visszatérő elemmel, mint például a sorozat legjellegzetesebb szimbóluma, a véres smiley-arc. Az utolsó kivételével a sorozat mindegyik füzetének végén megtalálható egy fiktív dokumentációkból álló összeállítás, mely mélyebb betekintést enged a sorozat világába. A narrátor szerepét néha egy mellékszereplő veszi át, aki A Fekete Hajó meséi című, kitalált képregény történeteit olvassa. A Watchmen pozitív kritikai visszhangban részesült mind a képregényekkel foglalkozó, mind pedig a mainstream sajtó részéről, melynek révén a médium egyik legkiemelkedőbb és legelismertebb alkotásai közé tartozik. A képregény filmadaptációja számos sikertelen kísérlet és próbálkozás után végül Zack Snyder rendezésében készült el és került a filmszínházakba 2009 márciusában.