Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)/Archív24

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Mentorkeresés: Király Irén vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Király Irén vita 2016. december 3., 17:49 (CET)Segítséget kérek, ha lehet sűrgősen..Nagyon kezdő vagyok, és szeretném ha tudnátok segíteni. Köszönöm.

Próbálj konkrét kérdést feltenni, illetve az is segítene, ha a fenti három sorba írnál valami infót. misibacsi*üzenet 2016. december 3., 21:00 (CET)

Mentorkeresés: Dr. Halász Zoltán vita

  • Témáim a Wikipédiában: Leginkább a Republic Együttes korábbi és jelenlegi tevékenysége
  • Néhány szó a hátteremről: mivel az együttes egyik legközvetlenebb munkatársa vagyok és egyáltalán nem célom valótlan dolgokkal tömni mások fejét, talán el lehet fogadni forrásdként, amit írok. Sokszor ez nem egyezik meg a köztudatban levő dolgokkal (pl. Republic67 vagy Sipos F. Tomi szerepe), de erre lehet értelmes magyarázatot találni: Republic67 név pl. soha sem létezett, csak a média és az emberek voltak kéytelenek így leírni azt, ami máskor a márkanév jelzését szolgáló "R" betű karikában.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Tegnap megpróbáltam az együttes nem túl rövid diszkográfiájához hozzáírni azt a most november 8-án megjelent koncertlemezt, aminek a kiadó a "Koncert Budapest Park 2015. 09. 19." címet adta. Mást nem írhatok (gyanítom), mert akkor az albumról szóló cikk illetve a zenekart bemutató oldalon levő diszkográfia nem fog egyezni (és nem hivatkozik egymásra). Így hát kényszerből ezt a címet adtam neki és leírtam mindazokat az adatokat, amik a lemezhez tartoznak (és ezer más helyen ellenőrizhetők).

Ehhez képest valaki azonnali törlésre jelölte, merthogy "a cím nem felel meg az egyértelműség követelményének és egyébként is az egész katasztrofális". Csak éppen azt nem mondta meg, mi a konkrét kifogása, amit kijavíthatok és akkor már nem lesz katasztrofális. Mivel teljességgel zöldfülű vagyok (illetve májusban már volt egy akcióm, amikor tárgyi tévedéseket igazítottam ki), követhetek és követek el hibákat, pláne, mert nem teljesen olyan az UI, mint máshol. De ha valaki rámutat a tényleges hibáimra és tanácsot ad, hogyan helyesbítsem, örömmel megteszem és tanulok belőle.

Dr. Halász Zoltán– Dr. Halász Zoltán vita 2016. december 4., 19:20 (CET)

Dr. Halász Zoltán vita 2016. december 4., 19:20 (CET)

Mentorkeresés: Rebarbara222 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Rebarbara222 vita 2016. december 10., 00:40 (CET)Kedves Tambo! Nem kívánok a wikiben elmélyedni...Mégis örömmel venném a segítséged! Ha néha, alkalmilag, szerkesztési gondom van -van, lesz ilyen - kérlek légy segítségemre! Elnézésed kérem a karcos megjegyzésemért! Előre is köszönettel,JT , (Lebstück)rebarbara222 "016. dec.10 0:39 (CET)

JT-

Mentorkeresés: Király Irén vita

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva (lásd Fauvirt válaszát) --Karmela posta 2017. január 8., 11:43 (CET)
  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Sziasztok!

1.,Segítséget kérek miért törlik a Dr. Komáromi István név elől a "Dr" címet? Tegnap újra vissza írtam, de általában leveszik. Ez a név Dr. Komáromi István törvényes. 2., Ha beírom a keresőbe "Komáromi István" nem találom az oldalt, csak ha mellé írom hogy Wikipédia. Miért van így? 3., Mikor lesz véglegesen Ellenőrzött az oldal? Köszönöm ha válaszoltok. Király Irén vita 2016. december 11., 11:26 (CET)

Király Irén vita 2016. december 11., 11:26 (CET)

Lexikonokban nem szokás beírni a doktori címet, csak magában a szócikkhen. A kereső a második oldalon már behozza a Wikipédia-cikket is, de már az első alján felajánlja a wikipédiás keresést, tehát teljesen rendben van, meg lehet találni. Ennél nagyobb baj az, hogy az angolban is van István Komáromi, aki nem ő, hanem a politikus, de róla a magyarban nincs szócikk. Remélhetőleg senki sem fogja összekeverni őket. Wikizoli vita 2016. december 11., 13:22 (CET)

@Wikizoli: ha tudjuk, hogy van egy vagy több nevezetes másik személy ugyanezzel a névvel, a magyar Wikipédián egyértelműsítünk akkor is, ha még nincs a névrokonról szócikk (Wikipédia:Egyértelműsítő lapok). Az angolon azért nincs ez, mert ott megállapodás, hogy csak az vihető egyértelműsítő lapra, amiről már van szócikk, vagy linkelhető egy szócikkben. @Király Irén: itt olvashatod az irányelvet, ami az első kérdésedre vonatkozik: Wikipédia:Elnevezési szokások. A Google pedig csak idővel helyezi előrébb a Wikipédia szócikkeket. A harmadik kérdésedre itt a szöveges verzió: Wikipédia:Jelölt lapváltozatok, de ez lehet, elég bonyolult, a lényeg hogy majd ha egy járőr a sok-sok új szerkesztés között elér a te szócikkedig... esetleg jelezheted itt: Wikipédia:Járőrök üzenőfala. Viszont (gyors átfutással) a szócikk Források és További információk részében több probléma is van. A Youtube csupán egy közvetítő hely, ráadásul a legtöbb (noname) feltöltött videó nem jogtiszta. Komáromi István YouTube csatornája meg hogyan és lehetne forrás? (Fontos, hogy minden leírta adathoz és információhoz legyen forrás... de a legjobb az lenne, ha a cikkalanytól független források is szolgálnának azok hitelességének alapjául.) Hogy hogyan kell helyesen leírni a forrásokat, itt olvashatod el: Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat!#Példák a források leírására. Továbbá: folyószöveg részbe (A Források/Jegyzetek szakaszok fölötti részbe) ne írj külső (azaz a Wikipédiából kivezető) linkeket. Könyvcímeket nem vastagbetűvel, hanem dőlttel jelezzük. Úgyhogy amíg ezek legalább nagyrészt nincsenek rendben, addig jobb is, ha nincs "ellenőrizve". Fauvirt vita 2016. december 11., 21:58 (CET)

Köszönöm hogy írtál, írtatok.. Javítottam az oldalon, és ha időd engedi légyszives nézd meg. Köszönöm. Király Irén vita 2016. december 12., 21:10 (CET)

Mentort keresek, mert az jó Benjoyce vita

  • Témáim a Wikipédiában: Irodalomtörténet és elmélet, táblás- és videojátékok
  • Néhány szó a hátteremről: SZTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola, PhD (2016), álláskereső leendő egyetemi tanársegéd (anglisztika/amerikanisztika)
  • Mentort kérek magam mellé, mert jólesik egy tapasztaltabb emberre támaszkodni, aki ismeri a terepet, és van szabadideje segíteni másoknak
  • Amit elolvastam: a legtöbb kezdeti lépések szócikket, a legyakoribb hibákat, az Irányelvek és Útmutatók jelentős részét

Benjoyce vita 2016. december 11., 15:57 (CET)

Ellenőrzés

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva(Lásd Ato 01 válaszát.) --Karmela posta 2017. január 8., 11:41 (CET)

Sziasztok!

Tudom, hogy önkéntesek, szabadidejükben ellenőrzik az új szerkesztéseket, de van olyan szerkesztésem, ami másfél hónapos, és ellenőrizetlen. Van esetleg ötlet, hogy hogyan lehetne felhívni rá a járőrök figyelmét? Vagy csak várjak? Köszönettel, Yoso7 vita 2016. december 14., 11:58 (CET)

Esetleg a Wikipédia:Járőrök üzenőfala oldalon meg lehet említeni, de tudtommal eddig cikk még nem maradt ellenőrizetlen. A másfél hónapos szerkesztésnek már lassan sorra kellene kerülnie. -- ato vita 2016. december 14., 15:19 (CET)

Mentorkeresés: Amikisfalunk vita

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva(üdvözlet és üzenetek vannak a vitalapon) --Karmela posta 2017. január 8., 11:47 (CET)
  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Amikisfalunk vita 2017. január 6., 15:45 (CET)Szia! Nagyon szeretném ha segítenél, tudunk esetleg telefonon beszélni?

Nem a telefonbeszélgetés szokásos itt, hanem az egymás vitalapjára írt üzenetek, mint amilyeneket időközben te is kaptál. --Karmela posta 2017. január 8., 11:47 (CET)

Mentorkeresés: Tóth Elek vita

  • Témáim a Wikipédiában: Most kezdtem "wikipédiás szerkesztői pályámat" így ezt még nem tudom megjelölni. Egy fotográfusról szóló cikk létrehozása az első próbálkozásom. A második egy művészettörténészről szóló cikk javítása, illetve átdolgozása lesz. Ha belejövök magyar egyháztörténeti témájú cikkeket szeretnék írni.
  • Néhány szó a hátteremről: Teológiai végzettséggel is rendelkező nyugdíjas könyvtáros vagyok,sokáig dolgoztam az államigazgatásban is.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: A homokozóban elkészítettem az első próbalapomat, a szöveget meg tudtam formázni, de nem boldogulok az illető fényképének beillesztésével, és az infobox beszúrásával, létrehozásával. Ha kiválasztom a személy vagy életrajz infobox sablont és beillesztem, annyi történik hogy megjelenik a kék téglalap benne a Tóth Elek/próbalap szöveggel és nem tudok rájönni a további szerkesztés módjára. A kép beillesztéssel eddig sem jutottam.

Tóth Elek vita 2017. január 7., 22:12 (CET)

@Tóth Elek:
Látom, hogy Ogodej üdvözlölt a vitalapodon, lehet, hogy úgy értendő ez, hogy a mentorálásodat is vállalja. Ha úgy van, akkor nem akarok közbetolakodni, de ha már ránéztem az anyagodra, leírom, ami feltűnt:
Tetszik, ahogyan felépítetted a cikket a próbalapodon, de hiányolom róla a forrásaid megadását, pedig ezt alapvetőnek tekintjük itt a Wikipédián.
Egy apróság: másként kell szögletes zárójelbe tenni a belső, wikipédiás linkeket, és a külsőket. Az utóbbi esetben csak egy szögletes zárójelpár kell, és középre nem a függőleges vonal jön, hanem egy üres hely.
Az is fontos, hogy külső hivatkozások csak alul, a jegyzetek, források, további hivatkozások részekben jelenhetnek meg, a cikk törzsszövegében nem. Ezért a törzsszövegben az ilyesmit <ref> és </ref> közé tesszük, és ez leviszi a közbezárt részt a lábjegyzetbe.
Kérdésedre: Csak olyan képet-fényképet tudsz beilleszteni egy magyar cikkbe, ami vagy a magyar Wikipédiára, vagy a mindenféle nyelvű Wikipédiák közös kép-, hang- és filmtárába, a Commonsba van feltöltve. Ez utóbbit ajánlom inkább, ehhez kattints ide. (Csak olyasmit tölts fel, aminek a jogai fölött rendelkezel, vagy ami már nem áll szerzői jogvédelem alatt. Gondosan válaszold meg a feltöltéskor a kérdéseket, csak akkor van a képnek maradása a Commonson.)
  • Maradtak még nyitott kérdéseid, látom, de most csak ennyire futotta az időmből. Talán valaki más (Ogodej?) folytatja.
--Karmela posta 2017. január 8., 11:25 (CET)
(Szerkesztési ütközés után) @Tóth Elek: Amikor beszúrod az infoboxot, a megjelenő panelon alul van egy „További információk hozzáadása” gomb, arra kattintva megjelennek a lehetséges mezők (ez a kettő közül csak a Személy infoboxra érvényes, de az Életrajz infobox úgyis elavult, lehetőség szerint mindenhol ki kéne cserélni az előbbire). A képeket először fel kell tölteni (ha tudsz angolul, akkor lehetőleg itt, ugyanis a Wikimédia Commons projektben tárolt képek más nyelvű Wikipédiákon is használhatók, valamint könnyebben megtalálhatók; esetleg az oldalsávból is elérhető Speciális:Feltöltés lapon, ekkor csak a magyar Wikipédiában lesz használható). Azonban vigyázz: a Wikipédián csak jogtiszta képeket lehet használni, azon belül is csak olyat, ami a Wikipédián olvasható szövegekhez hasonlóan szabadon felhasználható és módosítható, akár profitszerzés céljából is. Amennyiben nem te készítetted a képet, akkor nagy eséllyel nem ilyen, ilyenkor megpróbálhatsz engedélyt kérni a szabad felhasználásra a jogtulajdonostól. – Tacsipacsi vita 2017. január 8., 11:41 (CET)
Annyit tennék még hozzá Karmelához, hogy úgy látom, a vizuális szerkesztőt használod, így a szögletes zárójelekről és egyéb kódokról szóló útmutatás nem (úgy) érvényes: külső (nem Wikipédia-szócikkre mutató) hivatkozást ugyanúgy a Hivatkozás Hivatkozás gombbal lehet beszúrni, csak a Lapok keresése helyett a Külső hivatkozás füllel. A <ref> és </ref> helyett pedig a Forrás gombra kell kattintanod, és oda beírni a külső linket (a kis panelen eszköztárának Hivatkozás gombjával). – Tacsipacsi vita 2017. január 8., 11:54 (CET)

Mentorkeresés: JNagy 13 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

JNagy 13 vita 2017. január 8., 19:16 (CET) Szeretném kicserélni egy wikipédián fellelhető fotót egy barátomról és szerkeszteni az adatlapját, mert rengeteg hiányosság, tévedés és nem utolsó sorban egy nagyon előnytlen, neki sem tetsző fotó van Róla közzétéve. Köszönöm a segítséget, minden infót, üdv:

Katka

Mentorkeresés: 212.96.37.158 (vita)

  • Témáim a Wikipédiában: Horváth Dávid Balázs
  • Néhány szó a hátteremről: extra kezdő vagyok, ez az első lapom
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Szerkesztettem novemberben a lapot, és azóta azt írja, hogy ellenőrzés folyamatban. Mikor fogják jóváhagyni, ellenőrizni a szerkesztést?

212.96.37.158 (vita) 2017. január 10., 12:49 (CET)

Sajnos igen lassan halad a szerkesztések ellenőrzése, így ez egyáltalán nem számít kirívónak. Most ellenőriztem a szerkesztésedet; legközelebb a Wikipédia:Járőrök üzenőfala lapon kérheted (nem vesszük rossz néven, ha valaki kéri az ellenőrzést, függetlenül attól, hogy az milyen régi, amíg megfelelő hangnemet használ). – Tacsipacsi vita 2017. január 10., 22:45 (CET)

Segítségkérés, nem tudom hogy szerkesszem

Szerkesztettem egy oldalt, Ujvári Lászlóról. A nevét rövid U-val és i-betűvel kell írni. A címben viszont hosszú Ú-val vín írva a neve, nem tudom sehogy sem változtatni. Tudna valaki segíteni ebben?

A másik, hogy az egyértelműsítő lapon felvezettem két másik Lászlót, ebből az egyik a már említett 1956-os forradalmár. Ott most ellenőrzésre várok, remélem ott hagyják, mert a múltkor visszavonta valaki. Ezt hogy tudom ott tartani, miért vonják vissza? Mindkét névre szeretnék szócikket szerkeszteni. Köszönöm szépen!

Nuhicalu üzenőlapja  2017. január 11., 12:29 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Frissen regisztrált szerkesztők pár napig nem tudnak átnevezni. Most ezt átneveztem. -- ato vita 2017. január 11., 12:36 (CET)

Mentorkeresés: SinaiZoltánKároly vita

  • Témáim a Wikipédiában: Európai-és Észak-Amerikai történelem
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: szövegszerkesztés

Szerkesztés SinaiZoltánKároly vita 2017. január 8., 21:59 (CET)

@SinaiZoltánKároly: Mik a szerkesztési gondjait? E nélkül nehéz lesz segítőt találni. Csujaposta 2017. január 13., 15:39 (CET)

Mentorkeresés: Alfika76 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Dömsödi Kajak- Kenu Sportegyesület
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Törlésre jelölték a szócikkem, Nem nevezetes: nincsenek független források.

Mi a teendő? Segítség!

Alfika76 vita 2017. január 13., 10:35 (CET)

@Alfika76: én a helyedben átmásolnám saját allapra, amíg több megbízható forrást nem találok a sportegyesületről. A Facebook, Youtube, a sportegyesület saját honlapja vagy blogok nem ilyenek. -- ato vita 2017. január 13., 12:55 (CET)

Nem nagyon lesz még egy ideig megbízható forrás... Az egyesület nyár végén alakult, az idei éve lesz amikor versenyeken idul, amikor bekerül a vérkeringésbe... Addig nem lesznek források... Hogyan lehetne mégis elkerülni a törlést? Nem lehet kérni halasztást? :) Alfika76 vita 2017. január 13., 15:35 (CET)

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Keresek valakit, aki szakszerűen képes megírni a szöveget.

2001:4C4C:20D9:3800:9522:EADF:72A9:B1B0 (vita) 2017. január 14., 00:17 (CET)

Mentorkeresés: Legendary Johnny Cool vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Már egyszer feladtam ezt a szándékom,mert régebben sem sikerült feltenni a Wikire a cikkem,de most újra próbálva sem sikerül. Eljutottam ugyan megint a szerkesztésben a végleges változatig, de egyszerűen nem találok módot arra, hogy elmenthessem -vagyis felkerüljön a Wikire a cikkem. Már ott kezdődött, hogy egyszerűen a rossz megnevezését nem tudom kiszerkeszteni, nem enged törölni, a NETre meg ezzel a hülye címmel kerül fel.(nem rólam szól a cikk, hanem a Cadillac együttesről). Elég fontos cikk lenne -persze mindenkinek fontos a sajátja - és nagyon nagyon szeretném, ha a "CADILLAC - The Cadillacs (Band, hu)" cím végre felkerülne, mert rengeteg szereplése volt külföldön is. Akár személyes kapcsolatfelvételt is kérnék, ha már annyira "buta" vagyok, hogy nem tudok egy olyan "kattintásra" évek óta rájönni, ami pedig az ábra szerint rengeteg embernek jól sikerült. Köszönettel HOOOL VAN EZ A GOMB????? „Lap mentése” gomb segítségével mentsd el a szöveget. Legendary Johnny Cool vita 2017. január 16., 16:27 (CET)

@Legendary Johnny Cool: A „Lap mentése” gombot úgy tűnik, megtaláltad, mert a lap elérhető, bárki elolvashatja a Szerkesztő:Legendary Johnny Cool/próbalap címen. Természetesen nem ezen a néven szeretnéd hagyni; a lap címének változtatása megoldható, de ez nem az elmentés – hiszen az már megtörtént –, hanem átnevezésnek hívjuk, ezt a lap tetején, a keresőmező mellett lévő Több ▼ menüből választhatod ki. Az átnevezéskor figyelj az elnevezési szokásokra (nem hiszem, hogy tényleg CADILLAC – The Cadillacs (Band, hu) néven koncerteznek). Ezenkívül felhívnám még a figyelmedet a források használatának szükségességére és ehhez kapcsolódóan arra, hogy van egy határ, aminél kevésbé ismert témáról nem lehet szócikk a Wikipédiában – ez éppen a forrásokra vezethető vissza, mivel a „saját” semmiképpen nem fogadható el forrásként, de az együttes saját honlapja is csak korlátozottan, alapvetően az együttestől független, pártatlan forrásokra van szükségünk. Emellett kicsit formázni is kellene a szócikket, hogy illeszkedjen a Wikipédia szokásaihoz, de ez a legkisebb probléma, szívesen segítek, ha a források már rendben vannak. – Tacsipacsi vita 2017. január 16., 17:57 (CET)

Kedves Tacsipacsi! Köszönöm a gyors választ, kicsit világosabban látok. Miután nem találtam közvetlen válaszadási lehetőséget Feléd - hiába kattintottam a nevedre, ez biztos megint az én értelmezési problémám.

Ha esetleg a You Toube-on keresed a zenekart a CADILLAC (Band, hu), v. a The Cadillac (Band,hu) címeken,találhatsz bőven. Újságcikkek vannak, ha ez elég,a Rock lexikonban is megjelent a címszó, a Zoltán János félében biztos, de nekem sajnos nincs ebből. Miután azt láttam, hogy Te is óbudai vagy, talán a személyes kapcsolat felvétel és megbeszélés lenne célszerűbb.Azért ez a zenekar 12 -évig a Hungária után a szakma szerint is elismert legjobb magyar rock and roll együttes volt..Köszönettel

Legendary Johnny Cool vita 2017. január 17., 17:23 (CET)

@Legendary Johnny Cool: A nevezetességről szóló irányelvünkben pontosan le van írva: nem triviális említés kell. Tehát egy rövid hír, hogy itt és itt lépnek fel, nem jó, egy riport már megfelel. A Rocklexikon-címszó, bár nem vagyok jártas a témában, szerintem rendben van. Ezekből kéne kidolgoznod a cikket, nem az ő honlapjukból és ún. saját kutatásból. Ezek után egyszerűen felsorolod a forrásokat a cikk alján, egy Források szakaszban (a formázásban majd segítek), ezek után már senki nem kérdőjelezi meg, hogy van helye a Wikipédiában, tehát már csak át kell nevezni (átnevezésnél ügyelj, hogy a megjelenő űrlapon a „Szerkesztő”-t cseréld le „(Fő)”-re, vagyis valódi szócikkre). – Tacsipacsi vita 2017. január 18., 00:32 (CET)

Mentorkeresés: Amikisfalunk vita

  • Témáim a Wikipédiában: Törölni akarják az oldat
  • Néhány szó a hátteremről: Egy új vígjáték sorozatról készítettem szócikket, ami február 2-án indul az RTL Klubon. A történet és a település, ahol játszódik teljesen fiktív és ez fel is van tüntetve.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Mit kell ahhoz, tennem, hogy ne töröljék le a cikket?

Pajkaszeg Amikisfalunk vita 2017. január 16., 17:38 (CET)

Mentorkeresés: Zsombi vita

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Igazából az érdekelne, hogy mi az oka annak, hogy a lakosságszára itt [1] tett kiegészítésem hosszú idő óta vázlatban van, nem publikáljátok. Mit rontottam el?

Üdv: Zsombi vita 2017. január 19., 12:30 (CET)

Jó volna megadni az adat forrását, mert itt például (6. oldal tetején a táblázat) más számok szerepelnek. Ettől persze lehetnek jók a Te számaid is, mert mindig mást vizsgálnak, csak legyen alátámasztva forrással. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 19., 13:37 (CET)


Az önkormányzat kérdésemre arról tájékoztatott, hogy az adatok a BM. Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság honlapjáról a www.nyilvantarto.hu/hu/statisztikak web címről lett lekérve és tárgy év január 1-ei állapotot tükröz.

                                  férfiak                   nők                       összesen

2012. január 1-től 56.866 67.745 124.611

2013. január 1-től 56.846 67.696 124.542

2014. január 1-től 57.231 67.936 125.167

2015. január 1-től 57.345 68.253 125.598

2016. január 1-től 58.378 68.844 127.222

Köszi szépen, hogy utánajártál, jóváhagytam. (Beleírtam a fejlécbe a forrást.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 20., 12:50 (CET)

Mentorkeresés: Ziro~huwiki vita

Ziro~huwiki vita 2017. január 19., 20:36 (CET)

Mentorkeresés: Karcsúbey vita Blues együttes lapjának létrehozása

  • Témáim a Wikipédiában: egy népszerű, 5-6 éve működő magyar blues együttes lapját szeretném - az együttes jóváhagyásával - közzétenni, 2017. január végéig.
  • Néhány szó a hátteremről: ez az első Wikipédia lapom, nem is tervezek többet. Az együttes támogatójaként, velük egyeztetve szeretném feltenni a lapot. Később a lap angol változatát is szeretnénk elkészíteni, tekintettel a nemzetközi kapcsolatokra.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: a szöveg - képekkel - teljesen kész van. Néhány képet a szövegbe beszúrva alkalmaznék. A gondot a fő kép okozza (nem tudom, mi ennek a hivatalos elnevezése), melyet a fő szövegtörzstől jobbra szeretnék elhelyezni, alatta az együttes főbb adataival. Jó lenne még segítség a szöveg alatti hivatkozások elhelyezésére is.

Karcsúbey vita 2017. január 20., 16:36 (CET)

@Karcsúbey: -- A vitalapodon válaszoltam. Ogodej vitalap 2017. január 20., 18:51 (CET)

Szócikkek felépítése

Sziasztokǃ A szócikkek felépítéséről szóló oldalt nézve mindig eszembe jut, hogy nem lehetne egyszerűbb? A kétféle felépítést sok időbe telt, mire teljesen megértettem, a Wikin pedig össze-vissza használják. Az első felépítést akkor javasolják, hogyha megjegyzés vagy hivatkozás nincs sok. A második, két szakaszra bontott felépítést pedig, ha mindkettőből sok van. Tehát a döntés a szerkesztőre van bízva, hogy mennyi neki a "sok" megjegyzés vagy hivatkozás. Új szócikk írásakor a felhasználó el is tudja ezt dönteni, és valószínűleg az első felépítést használja. Azonban annak, aki kibővíti a szócikket, és közben további megjegyzéséket és hivatkozásokat ad hozzá, akkor szerkesztheti újra a felépítést, hogy ketté legyen osztva. Így jutott eszembe, hogy nem lehetne az útmutatóban csak a második felépítést alkalmazni? Egységesebb lenne a szócikkek kinézete, és az új szerkesztők számára is érthetőbb lenne. A kérdésem azért lett ide feltéve, mert lehet hogy ezt még most se látom át, és akkor biztos itt valaki ki tud javítani. – Bfranze88 vita 2017. január 22., 17:10 (CET)

Egyetértek Bfranze88-cal. A bonyolultabb szerkezetet mindig könnyebb egyszerűsíteni, mint fordítva. Ha valaki pl. nem alkalmaz megjegyzést, egyszerűen nem használja az erre vonatkozó részt. – Elkágyé vita 2017. január 22., 17:46 (CET)
@Elkágyé: Akkor kitegyem az ötletemet a javaslatok közé?– Bfranze88 vita 2017. január 23., 16:36 (CET)
@Bfranze88: Tedd ki, mi történhet? Hátha megfogadják. – Elkágyé vita 2017. január 24., 21:32 (CET)

Mentorkeresés: AJTK vita

  • Témáim a Wikipédiában: AJTK, Dunai Regatta
  • Néhány szó a hátteremről: pár évvel ezelőtt egy cikket már szerkesztettem
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Most vettem át a wikipedia szerkesztést, mert elakadt az előző szerkesztő. Sok minden lenne, amit nem tudok még kibogózni, hogy hogy fordulhat elő. Alapvetően a magyar wikiben a Dunai Regatta című sportrendezvény miatt készítettük el a regisztrációnkat. Az sikeresen meg lett szerkesztve, el lett fogadva, él. Ennek mintájára szerettük volna az angol verziót is feltölteni. Most így utólag azt látom, hogy 2x is lettünk blokkolva, mert nem megfelelő a felhasználónevünk. Na innentől kezdődnek a bonyodalmak, mert egy felhasználónév lett regisztrálva, ennek ellenére hol AJTK, hol ÁJTK néven sikerül bejelentkezni, holott nem lett külön sem nev, sem jelszó sem megadva. A blokkolt név az AJTK. Onnan nem tudok már irni sem mentornak, mert IP cím tartomány is lett blokkolva...

Ebben szeretnék kérni segítséget, mert sehogy sem sikerült rájönni, hogy blokkoltan hogy tudok feloldást kérni és hogy miért van 2 külön user is hozzárendelve az AJTK-hoz.

AJTK vita 2017. január 23., 14:34 (CET)

Ez mi?

Ez meg micsoda és mit lehet tenni ellene? Pages with unresolved properties Dudva vitalap 2017. január 25., 18:46 (CET)

Ez azokat a szócikkeket gyűjti, amik a Wikidatából egy nem létező tulajdonságot próbálnak lekérdezni (pl. a (P1) használatakor hiba van, a kormányzati vagy közigazgatási vezető (P6)-nál nincs). Egyetlen sablon okozta mindet, így könnyedén kiüríthettem. – Tacsipacsi vita 2017. január 26., 00:11 (CET)

Mentorkeresés: Gyglighthouse vita

  • Témáim a Wikipédiában: kultúra Jeszenszky Sky István
  • Néhány szó a hátteremről: barátomról egy nemzetközileg ismert zenészről a kérésére készítettem egy bejegyzést
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Elkészítettem egy próbalapot amit szeretnék valódi lappá áthelyezni és mivel túl sok mindenre kell figyelni az oldalon nem látom át, hogy mit is kell tennem a továbblépéshez. Köszönöm szépen!

Gyglighthouse vita 2017. január 28., 12:27 (CET)

Hol olvasható a próbalap? – Elkágyé vita 2017. január 28., 17:24 (CET)

Mentorkeresés: DrCornus vita

  • Témáim a Wikipédiában: Ayreon
  • Néhány szó a hátteremről: Csak angol lapokat szeretnék fordítani
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Hogyan lehet legegyszerűbben lapokat fordítani?

DrCornus vita 2017. január 28., 16:20 (CET)

Nekiállsz, készítesz egy jó minőségű (nem gépi!) fordítást, majd ezt a Wikipédia szerkesztési technikájával feltöltöd. (Ha gondod van azzal hogy hogy kell feltölteni, az más kérdés.) - Nekem egyébként kétségeim vannak, hogy egy együttes műveinek szövegkönyve egyáltalán egy enciklopédiába való téma-e, hiszen a Wikipédia enciklopédia!. Szerintem nem. – Elkágyé vita 2017. január 28., 17:22 (CET)


Sehol nem írtam olyat, hogy egy együttes műveinek a szövegkönyvét szeretném feltölteni a Wikipédiára.

DrCornus vita 2017. január 28., 20:09 (CET)

Akkor kinyitsz egy szótárat (az Országh Lászlósat preferálom) és megpróbálod lefordítani. Keresel mellé egy nyelvkönyvet is, ha esetleg nem értenéd a nyelvtant. Ha kész, akkor beilleszted és feltünteted, hogy pl.
{{fordítás|en|Angol cikk címe}}
LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2017. január 28., 20:17 (CET)

Mentorkeresés: Zilahy.13 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Egy próbalapot már elkészítettem. Ez véleményem szerint megjelenhetne a Wikipedián az Informatika részlegben. Sajnos képtelen vagyok a kivitelezésre, mert az utasításokat valahogy nem értem. Van egy német verzióm, amit a németnyelvű Wikipedián minden további nélkül áttudtam vinni a próbalapból a de.Wikipediara. Ki segít? Zilahy.13 vita 2017. január 28., 10:41 (CET)

Hol olvasható a próbalap? – Elkágyé vita 2017. január 28., 17:27 (CET)

@Elkágyé: Itt: Szerkesztő:Zilahy.13/próbalap.

Egy kicsit már megformáztam, meg a sablonokat kijavítottam, de a szöveggel nem foglalkoztam. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 29., 13:37 (CET)
@Zilahy.13: Javítottam a szövegen, bejelöltem a szükséges belső linkeket, formáztam. Zilahy műveinek felsorolásánál hiányzik két magyar kiadású könyv kiadója és az ISBN. Jó munkát. – Elkágyé vita 2017. január 29., 20:54 (CET)

Bűnözők

A bűnözők kategóriában találtam olyanokat, akik közlekedési balesetet okoztak. Nem vagyok jogász, de Császár Előd vagy Stohl András szerintem nem tekinthető bűnözőnek, annak ellenére sem, hogy komoly károkat, sérüléseket okoztak. Értékelésem szerint azok, akik gondatlanságból tesznek valamit, nem bűnözők. Nálam okosabbak véleményét várom! Dudva vitalap 2017. január 30., 9:44 (CET)

Persze, hogy nem bűnözők, amúgy is rég mentesültek. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 31., 01:50 (CET)

Mentorkeresés: Nyulassy Beatrix

  • Témáim a Wikipédiában: Nyulassy Beatrix, énekesnő, fotómodell
  • Néhány szó a hátteremről:

Nyulassy Beatrix énekesnő, fotómodell, állatvédő, 1953. május 16-án született Budapesten. Még apai nagyapja magyarosította a nevüket Nyúl –ról Nyulasi-ra. Apja: Nyulasi Sándor ( 1919-2008) ötvösművész, ékszerész. Anyja Erdélyi Zoltán gróf törvénytelen gyereke, aki adoptálta, így csörgedezik a családban nemesi vér. Anyja neve: Erdélyi Irén ( 1924-1984) orvos asszisztens. Egy nővére van: Nyulasi Krisztina (1947-...) a külkereskedelemben dolgozott. Nyulassy Beatrix amikor elkezdett énekelni, akkor változtatta meg a nevét, így lett: Nyulassy Beatrix.

Szülei a Beatrice nevet adták neki, ezzel is lett megkeresztelve. Ennek a beceneve a Bice, amit egész életében használt, mint becenevet. A már megvásárolt urna sírhelyen is csak ennyi van felírva : „ Bice”. Ez a név latin, pontosabban olasz eredetű, de Magyarországon mind a mai napig csak a francia változatot anyakönyvezik, így lett ő Beatrix.

Szülei apró és hajlékony termete miatt balerinát akartak faragni belőle. Így már 3 éves korában beiratják egy magán balett iskolába. Mivel tehetségesnek bizonyul az általános iskolát az Állami Balettintézetben járja.

https://foursquare.com/v/balett-int%C3%A9zet/4f636f3de4b075c7123597bb

Az Állami Operaházban (http://www.opera.hu/ ) és az Erkel Színházban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

) rendszeresen fellép olyan előadásokban ahol balettos gyerek szereplő van. Így nagyon hamar ízelítőt kap a művész világról és ekkor dönti el, hogy ő is művész akar lenni, de nem balerina, hanem énekes. .....stb.

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: abszolút nem ismerem ki magam egyik nyomtatványban sem. Ezt is és a képfeltöltést is mentori segédlettel találtam meg és remélem, az útmutatása szerint sikerült jól kitöltenem. Nem értem ezeket a link témákat ugyan , hogy lenne link pl. egy újságcikkből? egy fellépésből?? link lehet egy videó ,egy weboldal... a képfeltöltést már ennél jobban nem is lehetne agyon komplikálni ! Förtelem! De ezt nyilván ti is tudjátok , hogy minden agyon van ragozva ebben szerintem csak az ismeri ki magát, aki már végig kínlódott legalább 10 oldalt. Feltöltöttem egy képet, de azonnal megjelent a piros sáv, hogy ez nem jó, az nem jó, javítottam, akkor is...és jött egy figyelemzetés is, hogy megvonják a jogomat ha továbbra sem adok meg rendes linket ! Ezek után nem töltök fel képet nyilván. De ! mivel én egy énekesnői és modelli oldalamat szeretném létrehozni abszolút segítséggel nem egy, hanem több képet is szeretnék elhelyezni. Befejezésül, kb. 5 szerkesztőnek írtam, igaz, akkor még nem töltöttem ezt ki, de éppen senki nem ér rá segíteni,vagy nem is válaszoltak :( Tudom ti ezt hobbi szinten csináljátok. De ti is voltatok kezdők ! Én blog író vagyok és egy kulturális magazint is működtetek. Magyarán nagyon sűrün veszem igénybe a wikit.És sokmhiányosságot, hibát tapasztalok. Tegnap két oldalt is javítottam mert közben rájöttem, hogy nem elég javítani, menteni is kell. Eddig is sok mindent javítottam csak éppen nem mentettem el. Nos úgy látom,hogy mind a két javításomat már valaki jóvá is hagyta és rajta van az oldalon. Hát tőlem ennyi teléik. A már kész oldalakat tudom javítani, kiegészíteni. de a sajátomat nem tudom megcsinálni. Nagyon szépen kérek valakit, hogy szánjon már meg nem azonnal kell,mert 40 éve vagyok a pályán és csak most hergelt fel egy kollégám, hogyhogy nekem nincs Wikipédiás oldalam??? Nos ő küldte el nekempl. a szerkesztők névsorát . Akkor írtam páratoknak. nem írok nevet, de azt szeretném kérni attól a lánytól, aki eddig is segített, ha ő nincs ezt sem tudom kitölteni, hogy segítsen , segítsen, segítsen ...vagy valaki. Nagyon hálás lennék.köszönöm szépen előre is Ny. B.

Nyulassy Beatrix 2017. január 29., 21:32 (CET)

Nyulassy Bice üzenőlapja  2017. január 29., 21:32‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Kedves Beatrix, a próbalapodon megkezdem a cikket, idekattintva folytathatod az írását, egyelőre persze erősen hiányos, még a születési dátumod és helyed sincs rajta: Szerkesztő:Nyulassy Bice/próbalap‎. Ennél többet most sajnos nem érek rá segíteni, remélem, hogy akad itt, aki mentoroddá lesz. --Karmela posta 2017. január 29., 23:22 (CET)

Azt hiszem, hogy a Nyulassy Beatrix javított szócikken a "katasztrofális állapot" és a hasonló sablonok már idejüket múlták, hiszen többen is javítottuk a cikket és szerintem elfogadható. – Elkágyé vita 2017. február 1., 19:38 (CET)

Mentorkeresés: Szabó Zsolt vita

  • Témáim a Wikipédiában: üzletemberek, sport
  • Néhány szó a hátteremről: villamosmérnök, vállalkozó
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: elég nehézkesen tájékozódom benne.

Szabó Zsolt vita 2017. január 31., 14:30 (CET)

Visszavonásra került egy apró szerkesztésem, de nem tudom miért.

Sziasztok!

Visszavonásra került egy apró szerkesztésem. Egy hibát javítottam ahol csak egy [ jel volt, gondolom véletlenül. Ezt kijavítottam oda illő tartalomra. A szerkesztésemben a saját szerkesztésem és valamiféle automatikus hibajavítás látszódik. Nem találok semmi logikus magyarázatot erre a visszavonásra Szalakóta részéről.

Emlegetett változás eltérés: https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=VxWorks&type=revision&diff=18402078&oldid=18399556 Hunsly vita

Úgy látom, hogy számos helyesírási hiba került be a javításoddal a szócikkbe. Szalakóta jogosan vonta vissza. Csigabiitt a házam 2017. január 31., 21:43 (CET)

Én is most néztem, miért mondod, hogy egy apró javítás? Több rossz "javítást" is csináltál, bárki láthatja. – Pagony foxhole 2017. január 31., 21:44 (CET)

Nem tudom hogy kerültek bele azok a javítások. Böngészőm kelt önálló életre? Teljesen biztos vagyok benne hogy a csak a [ jelet javítottam ki. Kérlek segítsetek detektálni a hibát. --Hunsly vita 2017. január 31., 22:15 (CET)

A laptörténetben jól látszik, hogy te magad javítottad, és vitted be a sok helytelen szót. Wikizoli vita 2017. január 31., 22:26 (CET)

Mindenesetre kiszedtem a [-t az infoboxból. – Hollófernyiges vita 2017. február 1., 08:00 (CET)

Köszönöm, nekem is ez lett volna csak a célom. Legközelebb megfigyelem hogy történik e még ilyen "természet feletti" javítás, analizálom ha még egyszer előfordulna. Pontosan tudom mit csináltam és mit javítottam és mit nem. --Hunsly vita 2017. február 1., 11:08 (CET)

Hunsly: Lehet, hogy nem akartad ezt csinálni, hanem a böngésződben (vagy a készülékedben) van egy automatikus javítás beállítva. Ezt majd nézd meg, sok hasonló esetet előzhetsz meg vele. Szalakóta vita 2017. február 1., 19:47 (CET)

Szerzői jogok

Orosz Zoltán (harmonikaművész) (tört)

Tisztelt Hölgyek és Urak! Sajnos az általam szerkesztett oldal figyelmeztetést kapott, mert az interneten talált egy koncert ismertetőjében azonosságot. Mind két szöveget én szerkesztettem, s az a szöveg mivel egy leírás rengeteg helyen szerepel és még fog is szerepelni. Mit kell tennem, hogy tisztázzam a szöveget? Sajnos nem teljesen értem a rendszert, még csak most regisztráltam. Rákattintok a saját tartalomra, de nem értem a folytatást...

A segítségeket előre is köszönöm!– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hungarian Art Management (vitalap | szerkesztései) 2017. február 6., 23:17

Küldd be ezt a szöveget a szöveget a permissions-hu@wikimedia.org e-mail címre. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 7., 00:43 (CET)

Kedves EniPort, köszönöm a választ, még csak az nem világos, hogy ezt a saját e-mail címemről kell elküldenem vagy a Wikipédián van az üzeneteknek fenntartott rész, ahonnan ezt intézni kell. Üdvözlettel, Hungarian Art Management

Hagyományos email-en keresztül (saját vagy céges címről, lehetőleg olyanról amely alátámasztja, hogy az aláírásra jogosult küldi). Aláírásnak elégséges, ha géppel aláírod a neved, nem szükséges nyomtatni+szkennelni. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 7., 01:06 (CET)

Mentorkeresés: Bocilili vita

  • Témáim a Wikipédiában: sport,regények
  • Néhány szó a hátteremről: Magyar vagyok
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:Nem tudok semmit se.

Bocilili vita 2017. február 7., 15:48 (CET)

Mentorkeresés: Gabor Durgo vita

  • Témáim a Wikipédiában: Pap Lujza színművésznő lapja
  • Néhány szó a hátteremről: Pap Lujza színművésznő wikipédia lapját tartom karban
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Kép feltöltése, jogtisztaság igazolása

Köszönettel,

Gabor Durgo vita 2017. február 7., 16:27 (CET)

Írtam a vitalapra. Fauvirt vita 2017. február 7., 19:12 (CET)

Mentorkeresés: Devenyi57 vita

Fauvirt már segített nekem, most meg nem tudom hogyan vegyem fel vele a kapcsolatot. Eljutottam oda, hogy a próbalap napra kész. Szeretném feltenni a helyére, véglegesnek. Mivel még mindig nem töltöttek fel egy megfelelő méretű logót, nem tudtam még engedélyt se kérni... Tisztelettel, ismételten segítséget kérek!

Devenyi57 vita 2017. február 4., 13:11 (CET)

Kérek szépen valakit aki segít tovább lépni!

Nagyon szép cikk lett, szerintem nemsokára átteszik a névtérbe, gratulálok neked. itt tudsz üzenni @Fauvirt:nak, üdv – – –Dencey vita 2017. február 15., 20:57 (CET)

Mentorkeresés: Zilahy.13 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Zilahy Miklós Géza
  • Néhány szó a hátteremről: Informatika
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

A próbalapot elkészítettem. Szeretném a wikipediaba átvenni. Nem találok utalás arra, hogyan tegyem ezt meg. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zilahy.13 (vitalap | szerkesztései)

@Zilahy.13: Átneveztem. Nézd meg, így akartad-e. Csujaposta 2017. február 9., 17:15 (CET)

Mentorkeresés: Konyvtarinfo.hnm vita

  • Témáim a Wikipédiában: Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtár
  • Néhány szó a hátteremről: A Könyvtár wiki lapján szerkesztem és frissítem.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Fenti szócikkhez szeretnék egy infoboxot létrehozni, de nem sikerül.

Konyvtarinfo.hnm vita 2017. február 14., 13:17 (CET)

Rakásnak köszönöm a mintát, végül nem az "épület" hanem a "szervezet" sablont használtam fel. Még egy kérdés merült fel bennem, hogy tudok igény szerint új mezőt hozzáadni a sablonhoz úgy, hogy az meg is jelenjen? Próbálkoztam sablonszerkesztőn belül "További információ hozzáadása" gombbal, de nem sikerült, forrásszövegben látom, de nem jelenik meg az olvasói nézetben. Erre valami megoldás? – Konyvtarinfo.hnm vita 2017. február 20., 12:49 (CET)

@Konyvtarinfo.hnm: Az is jó, tán még jobb! A Sablongurukhoz érdemes fordulni sablonszerkesztéssel kapcsolatban. Amúgy is annak olyan sablonok, amikhez átalakítás céljából csak ők nyújhatnak a hozzáértés szükségessége miatt. – Rakás vita 2017. február 20., 13:16 (CET)

@Rakás: Köszi, írtam nekik! – Konyvtarinfo.hnm vita 2017. február 20., 15:37 (CET)

@Konyvtarinfo.hnm:  megjegyzés Ezeket a kettőspontokat itt arra szoktuk használni, hogy a különböző hozzászólásokat optikailag szétválassza, ezért a hozászólásod elől kivettem, hogy ez jól látható legyen. Ezt csak akkor tudja megtenni, ha az előtte lévő hozzászólásnál (jellemzően eggyel) több, vagy (mint ahogy ebben a szakaszban) felváltva több vagy kevesebb van belőle. Általában az első megoldást szoktuk választani, de ez egyáltalán nem szükségszerű. – Rakás vita 2017. február 20., 16:00 (CET)

Günfeld ház Miskolc Szemere utca

Hogyan tudom felhívni a szerkesztő figyelmét arra a hibára, hogy a Grünfeld-ház (Miskolc, Szemere u.) szócikkben hibásan szerepel az, hogy a Grünfeldektől Győri Ödön megvásárolta az épületet?

A valóság ezzel szemben az, hogy Grünfeld Ödön két kiskorú gyermekével Elekkel és Zsigmonddal, 1904.07.17-én nevüket Győrire változtatták. Forrás: Budapest Hírlap 1904.07.17. 20. oldal, névmagyarosítások.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Mszebenyi (vitalap | szerkesztései) 2017. február 19., 14:45‎

Megtörtént.  … szalax üzenő 2017. február 19., 18:27 (CET)

Mentorkeresés: Eosses vitasziasztok, szeretnék mentori segítséget kérni a piszkozatomhoz, melynek címe Expert-Operator System

  • Témáim a Wikipédiában: Kibernetikus feltalálók
  • Néhány szó a hátteremről: Orvos-biokibernetikus vagyok, eddig 3 oldalt publikáltam segítséggel.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: publikálni szeretném a piszkozatomat, javítást, javaslatokat, elbírálást kérek a leendő mentoromtól. És van egy funpage bírálatú oldalam is, amit javítanom kell. Ehhez is kérem szépen a segítséget.

Eosses vita 2017. február 22., 21:48 (CET)

Kicsit alakítottam a próbalapodon. És írtam a vitalapodra is. -- ato vita 2017. február 22., 22:26 (CET)

Sablon

Sziasztok!

Szeretnék létrehozni egy sablont, mely azt mutatja meg, hogy egy dátum óta mennyi idő telt el, pl.: 2010. január 1., 7 éve. Létre is hoztam egy sablont ({{Eltelt év|2010|01|01}}). Azonban, ha használni szeretném a sablont, akkor "végtelen ciklust" ír ki, nem pedig a dátumot. Janó1006

@Janó1006: Az {{életkor-élő3}}(?) sablon tökéletesen megfelelő erre a célra, akkor is, ha nem életkorról van szó, a napok ugyanúgy telnek. :-) Használata: {{életkor-élő3|2010|01|01}} → 14. – Tacsipacsi vita 2017. február 26., 15:10 (CET)
@Tacsipacsi: Köszönöm a segítséget! :) Janó1006

Mentorkeresés: Mérges sün vita

  • Témáim a Wikipédiában:Hargitai Miklós, újságíró
  • Néhány szó a hátteremről: Nem születtem bele a digitális világba, így kicsit nehezen boldogulok az új dolgokkal (68 éves vagyok..)
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: * Megírtam legjobb tudásom szerint a szócikket, de nem vagyok biztos, hogy megfelelőek a hivatkozások, így működőképes-e. És a közzétételt sem sikerült megoldanom :(

(ps sajnos "Lap mentése" gombra sem sikerült itt rátalálnom, de majd másképp is próbálkozom az elküldéssel.)

Mérges sün vita 2017. február 2., 08:50 (CET)

@Mérges sün: Sikerült megtalálnod a „Lap mentése” gombot, a szócikk jelenleg Szerkesztő:Mérges sün/próbalap címen olvasható. (Természetesen ezen majd módosítani kell, de csak amikor már tényleg megfelelő a cikk.) A hivatkozások nem teljesen jók: az első kettő (Népszabadság és Népszava) csak úgy ott van a szöveg végén – így nem alkotnak mondatot. Ha kijelölöd egyszerűen a toldalékolt formát az előző mondatokban, majd a felső eszköztáron a Hivatkozás Ctrl+K Hivatkozás gombra kattintasz, a felugró ablakban a toldalékolt alak jelenik meg, de a keresőmezőben kitörölheted a toldalékot a végéről, ez nem befolyásolja magát a megjelenő szöveget. A másik probléma a hivatkozásokkal, hogy a forráshivatkozásokat csak úgy a szövegbe illesztetted – a Wikipédia-szócikkekben egyértelműen el kell különülniük az ún. belső (más szócikkre mutató) és külső (másik weboldalra mutató) hivatkozásoknak, ezt úgy érjük el, hogy a forráshivatkozásokat külön, a lap alján egy Források című szakaszban (fejezetben) soroljuk fel. Ha egy forrást nem általánosan, az egész cikkhez használsz fel, hanem csak egy-egy állításhoz, akkor azt az adott állítás mögött elhelyezett lábjegyzettel teheted meg, ez a Forrás Ctrl+Shift+K gombbal szúrható be. Ezek a Jegyzetek szakaszban elhelyezett Jegyzetek sablonnal (Beszúrás → Sablon panelon) jeleníthetők meg. Ha ezek megvannak, már csak apró formázásra van szükség, hogy „tökéletes” Wikipédia-szócikk legyen belőle. Mivel a szócikk-kezdemény a te próbalapodon van, normál esetben nem illik másnak belenyúlnia, de természetesen kérhetsz segítséget konkrét szerkesztés formájában is. (Tipp: ha válaszolni szeretnél nekem, egyszerűen kattints a címsorban (Mentorkeresés:…) lévő [forrásszöveg szerkesztése] linkre, és írd az üzenetedet a szerkesztődoboz aljára. Az üzenet végére a ~~~~ jelekkel helyezheted el az aláírásodat.) – Tacsipacsi vita 2017. február 2., 21:27 (CET)


Nagyon köszönöm a gyors jelentkezést- sajnos én észre sem vettem a választ máig :( Amúgy is nem egészen vagyok túl közel két hetes influenzán, próbálkozom követni amit írtál, ha nem boldogulok, írok újra.– Mérges sün vita 2017. február 20., 08:45 (CET)– Mérges sün vita 2017. február 20., 08:45 (CET)

Kedves Tacsipacsi, azt hiszem belőlem sosem lesz igazi szerkesztő, nagyon ügyetlen vagyok. Ha tényleg megkérhetlek, hogy kivételesen írt át Te az oldalt, nagyon örülnék. Vagy másfél órát kalandoztam az amúgy igazán részletes leírásban, vissza-visszatérve arra, amit Te írtál, de még az sem sikerült, hogy létrehozzam a Jegyzetek vagy Források szakaszt :( Nem akarom tönkretenni az egész eddigi munkámat, félek, az lenne a vég. Csak annyi lenne a lényeg, hogy nagyjából elfogadható formában megjelenjen a wikin, amit eddig írtam. Főleg azért szeretném, ha a szócikk most megjelenhetne, mert Hargitai Miklós egyik elnökjelöltje a MÚOSZ-nak, és most szombaton lesz választás. https://muosz.hu/tisztujito-kuldottgyules-2016-2017/

ps imádom a tacskókat, régen 3 is volt belőlük egyszerre - most egy (sajnos már idős) bassethundom van. Ha ő elmegy, azt hiszem megint tacsi jön, kutya nélkül nem maradok :) – Mérges sün vita 2017. február 23., 07:18 (CET)

ps eszembe jutott, hogy bemásolom béna próbálkozásomat a próbalapra egy hosszú --------------- vonal alá, átszerkesztve a teljes szócikket. Kitörölhető, ha semmire sem jó, de hátha egyszerűbbé teszi a segítséget, hogy lentre tettem át az összes hivatkozást.– Mérges sün vita 2017. február 24., 07:20 (CET)

@Mérges sün: Szépítettem a cikken, formailag már jó, azt nem ellenőriztem, hogy a forrásokból minden állítás levezethető-e, illetve néhol nem semleges a hangvétel (pl. a NOL-ról szóló bekezdés). Ezeket kéne javítani, és utána a lap teteji Több ▼ menüből kiválaszthatod az átnevezést, amivel tényleges cikket varázsolhatsz belőle (figyelj oda, hogy a „Szerkesztő” helyett a legördülő menüből a „(Fő)” névteret válaszd, ez tesz szócikké egy lapot). – Tacsipacsi vita 2017. február 26., 20:55 (CET)

Köszönöm :)Kivettem inkább a nol.hu részt. Egyebekben remélem az egész nagyon pontos, érintettnek odaadtam átolvasásra, 1-2 apró megjegyzése volt csak, amit belevettem. (És most már azt is, hogy MÚOSZ elnöknek választották.) Követni igyekeztem fentieket, de sajnos nem mertem az átnevezésre kattintani,mert a „(Fő)”- ig eljutottam, de azon belül névteret nem láttam, félek, hogy mindent eltüntetnék. (ill. ha "wikipédiát" választottam, akkor ez a "Fő" helyébe lépett. Vagy nyugodtan próbálkozzak, nem fog elveszni az egész? Visszaléphetek, újrakezdhetem?– Mérges sün vita 2017. február 27., 08:55 (CET)

A „(Fő)” a "Wikipédia névtér", tehát ezt válaszd, ha teljesen kész a cikk és azt akarod, hogy megjelenjen. (Külön nincs kiírva, hogy "Wikipédia névtér"). misibacsi*üzenet 2017. február 27., 17:52 (CET)
Nem, a Wikipédia névtér az, ahol ez a lap van, amire most írok – ez közösségi megbeszélésekre, irányelvekre stb. való. A (Fő) kell neked (ezt cikknévtérnek vagy fő névtérnek hívjuk), a „névtér” nincs kiírva, csak azért írtam, mert így nevezzük. Egyébként elveszni csak az tud, amit nem mentesz el, minden mást vissza lehet hozni (ha valami nagyon félremegy, akkor lehet, hogy ehhez adminisztrátor segítségére van szükség, de ez ilyennel még nem találkoztam). – Tacsipacsi vita 2017. február 27., 17:59 (CET)

Mentorkeresés: KCsillag vita

  • Témáim a Wikipédiában: Pentatonix
  • Néhány szó a hátteremről: Közre működtem a mayerlingi tragédia szerkesztésében.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Egy mondat nyelvtanilag helyes megfogalmazása, források megjelölése

KCsillag vita 2017. február 28., 18:24 (CET)

Ha tudok, szívesen segítek. Írj! Dudva vitalap 2017. március 1., 7:13 (CET)

Guy de Chauliac

Megcsináltam a Guy de Chauliac oldalt, beleraktam a személy infoboxot, de valahogy kapcsolódott az angolhoz, és az iskoláinak egy részét angolul töltötte ki. Hogyan lehet azt átírni? Dudva vitalap 2017. március 5., 12:57 (CET)

Aminek nincs magyar fordítása a Wikidatában, azt angolul hozza be. Írj be valamit az Iskolái menüpontba és az felülírja a WD-t. – Hollófernyiges vita 2017. március 6., 07:47 (CET)

Kösz! Dudva vitalap 2017. március 8., 17:37 (CET)

@Dudva: Érdemesebb inkább a Wikidatán javítani, ugyanis ha ott megadod a címkét, akkor nem csak az adott cikkben lesz jó, hanem minden más cikkben is, ahol megjelenik. Ezt úgy tudod megtenni, hogy rámész a Wikidata-adatlapra (a bal oldali eszköztárban van link), megnyitod az angol címkéjű elemet, majd egyszerűen beírod felül a nevet magyarul. – Tacsipacsi vita 2017. március 12., 19:50 (CET)

szerkesztés(em)

Üdvözlet, a legutóbbi lapszerk.ben a VITALAPon szeretném letörölni a naplózásból az IP-címest, elfelejtettem belépni nevemmel/nick-el újra szeretném uezt korrigálni; Köszönetem!(töröljétek) – Vaterdingo vita 2017. március 9., 13:04 (CET)

Nem világos. Mit, honnan? – Pagony foxhole 2017. március 9., 13:06 (CET)

bocsánat :) a vaterdingo/ piszkozat LAPTÖRTÉNET -éből a legutóbbi IP-címest én hibáztam el mert nem a nevemen léptem be ne maradjon kint :)

Így már érthető. – Pagony foxhole 2017. március 9., 13:14 (CET)

belinkeljem ? köszönöm !! – Vaterdingo vita 2017. március 9., 13:15 (CET)

szuper köszöNET :)) Üdv – Vaterdingo vita 2017. március 9., 13:19 (CET)

Szívesen. Máskor üss egy entert a hozzászólásod elé, különben összecsúszik az előzővel! :) – Pagony foxhole 2017. március 9., 13:49 (CET)

Év szócikke

Sziasztok, hol tudom megnézni a 2016-os Év szócikkei listát? Köszi! Dudva vitalap 2017. március 10., 11:18 (CET)

Itt: Wikipédia:Az év szócikke/2016, ha majd lesz eredményhirdetés. Wikizoli vita 2017. március 10., 11:22 (CET)

Mentorkeresés: SomorjaiMartina vita

  • Témáim a Wikipédiában: Késői magömlés
  • Néhány szó a hátteremről: Szexuálterapeuta
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Vépi adminisztrátor kitörölte a honlapomra való egyetlen hivatkozást:

https://legyenjobbaszex.hu/kesoi-magomles-ha-lassan-elvez-el/

ahol köznyelven fogalmazva további információkkal és megoldási javaslattal szolgálhattam volna a késői magömléssel, ergo férfi orgazmushiánnyal küszködőknek. Ugyanakkor a life.hu cikkét a tantraszexről bennhagyta. A life.hu nem tudományos lap. Miért maradhat mégis benn a cikkben, miközben én, aki szakértő vagyok, miért kerülök kitörlésre? Terveztem több cikket írni különböző, sokakat érintő szexuális problémákről, de ennek fényében...

SomorjaiMartina vita 2017. március 10., 13:51 (CET)

Nem vállalok mentorkodást (bár mindenkinek szívesen válaszolok konkrét kérdésére), nem vagyok adminisztrátor, csak a személyes honlapra való hivatkozás törlését magyarázom meg: azért, mert az a szócikk szerzőjének saját honlapja, amit az üzleti életben használ, azaz reklám (is). Ezt megindokoltam a szerkesztési összefoglalóban is. A life azért maradt, mert akkor nem töltődött be, nem tudom, mi az. – Vépi vita 2017. március 10., 15:38 (CET)

Mentorkeresés: Danzsu vita

  • Témáim a Wikipédiában: Bakró-Nagy Marianne
  • Néhány szó a hátteremről: informatikus vagyok, de a Wikipédiával csak most foglalkozom először
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Azt már kiböngésztem, hogy - fotót feltenni 4 nap múlva, és - ellenőrizetlen állapotból ellenőrizettbe kerülés 1-2 nap. DE amire még nem sikerült rájönnöm: - hogyan működik a kapcsolat a hivatkozás kis (felső indexes) száma, és a lenti hivatkozás lista között? - mikor, mitől nyeri el a szócikk a szokott (Wikipédiás) formátumát, küllemét?

Előre is kösz a segítséget: Dán Zsuzsa Danzsu vita 2017. március 16., 22:28 (CET)

Amit hivatkozni akarsz, azt < ref > és < /ref > (szóközök nélkül természetesen) közé teszed, aztán a szöveg végére teszel egy { {jegyzetek} } (itt is szóközt elhagyva) sablont és akkor ott sorban felsorol számozva mindent ami refek közé volt téve. – Hollófernyiges vita 2017. március 17., 07:49 (CET)

Köszönöm szépen. Még ugyan nem értem 100%-ban, de majd kibogozom..... :)

Hát elsőre nem jött össze..... Pontosítanék. A szövegben lévő kis, felső indexes számok, és a "Jegyzetek" tételei között szeretnék kapcsolatot létrehozni, hogy oda lehessen ugorni.

És a második kérdésemre még nem érkezett válasz, hogy a szöveg mitől/kitől fogja elnyeri Wiki_s formátumát? Ha egy "járőr" (?) megnézte, jóváhagyta?

Bocs, elég kezdő vagyok, de igyekszem...... :)

A szöveg közzétételéhez (pontosabban ahhoz, hogy az utolsó módosítás látható legyen) járőri jóváhagyás szükséges. Ezt nem kell kérni sehol, csak ha nagyon aktuális és fontos dologról van szó. Hozzátenném a csalódások elkerülésére, hogy az erre vonatkozó várakozási idő könnyen lehet 1-3 hónap. Nem tudom az 1-2 napot honnan vetted (ha meg tudod adni, hogy hol olvastad, akkor korrigálom), de ez irreális, illetve csak azoknak a szócikkeknek a többségére vonatkozik, amik a Figyelőlistámon vannak.
A hozzászólásaidat a négy hullámvonallal mindig írd alá, különben bogarászni kell, hogy ki és mikor válaszolt. misibacsi*üzenet 2017. március 17., 15:48 (CET)

Mivel úgy látom, hogy a vizuális szerkesztőt használod, így a jegyzetekre vontatkozólag fentebb Misibacsi által írottak nem érvényesek, illetve nem pont úgy működnek. A forráshivatkozásokat a szövegben a Forrás gomb használatával helyezhetsz el, míg a listát a „Jegyzetek” nevű sablonnal tudod megjeleníteni (Beszúrás → Sablon). Ha így készíted el a forráshivatkozásokat, akkor – mint a cikkben is látható – automatikusan létrejön a kapcsolat, hivatkozásokkal mindkét irányba. Nem értem pontosan, hogy a „wikis” formátum alatt mit értesz: ha arra gondolsz, hogy mikor kapja meg az „ellenőrzött” címkét, azt Misibacsi leírta; ha arra, hogy mitől néz ki vizuálisan úgy, mint a többi Wikipédia-cikk, akkor a válasz az, hogy amikor valaki megcsinálja – ez lehetsz te is, de ha még bizonytalan vagy, akkor meghagyhatod másnak (ehhez nem kell semmilyen plusz jogosultság, hiszen egy cikk szerkesztéséhez mindenkinek joga van). – Tacsipacsi vita 2017. március 17., 19:33 (CET)

Kedves Tacsipacsi!

A wikis forma alatt azt értem, (de már úgy is látom), hogy mintha "kívülről" felhasználóként keresnék, azt a formát kapom. De ezt most látom is.

Úgy látom a hivatkozások már működnek. Hogy a Visual Editor-t használom-e, azt nem tudom, csak megnyomom a szerkesztés gombot, vagy a lap tetején, vagy az adott bekezdésnél. Ez így jó?

Most a cikkek csökkentésével foglalkoztam. Az jogos, hogy mikor törlöm eltűnik, DE mikor elmentem a módosításokat ismét az összeset látom. Csak később fogom látni a lecsökkent változatot?

És végül a Misibácsi által javasolt aláíráshoz a négy hullámvonalat nem igazán értem.... Netán ez? Danzsu vita 2017. március 17., 20:08 (CET)danzsuDanzsu vita 2017. március 17., 20:08 (CET)?

Köszönöm a segítséget! :) Danzsu vita 2017. március 17., 20:08 (CET)danzsuDanzsu vita 2017. március 17., 20:08 (CET)

Természetesen jó mindkét szerkesztő, csak máshogy működnek, ezért kicsit máshogy kell segíteni is. A vizuális szerkesztő az, amit egy szócikkben a „szerkesztés” gombra kattintva kapsz, míg a hagyományos (ún. wikiszöveges) az, amit ezen az oldalon is használsz. Az előbbi viszonylag új fejlesztés, így sokan reflexből az utóbbit képzelik el, de ennek a használata bonyolultabb (lásd négy hullámvonal), úgyhogy nyugodtan használd a vizuálist, majd mi alkalmazkodunk hozzá.
Elvileg bejelentkezve minden lapnak a legfrissebb változatát kell látnod (kijelentkezve az említett ellenőrzés miatt nem feltétlenül), én nem látok problémát; az lehet, hogy valamiért a mentés után közvetlenül a böngésződ a régi változatot mutatja, de ha frissíted az oldalt (F5, Ctrl+R stb.), akkor jónak kell megjelennie, ha mégse, akkor valószínűleg nem sikerült a mentés (bár én még nem találkoztam eddigi wikipédiás pályafutásom alatt olyannal, hogy nem szólt, de nem is mentette el az oldalt). – Tacsipacsi vita 2017. március 17., 22:29 (CET)

Jó reggelt Danzsu vita 2017. március 18., 09:11 (CET)Tacsipacsi!Danzsu vita 2017. március 18., 09:11 (CET) Akkor én valamit nem jól csináltam...... Ugyanis a Könyvek fejezetben a tételeket 4-re (!)csökkentettem, a cikkeknél is elég sokat kivettem, és most (03.18, 9.10)mégis az eredeti mennyiséget látom..... :( Pedig mindig kiírta, hogy "szerkesztésedet elmentettük". Hmmm...?? Az jó megoldás lehet, ha pld. az össze könyvet kitörlöm, és a csökkentett mennyiséget másolás - beillesztéssel beteszem? Ugyanez a cikkeknél. Danzsu vita 2017. március 18., 09:11 (CET)danzsuDanzsu vita 2017. március 18., 09:11 (CET)

Melyik négy könyvet akartad megtartani? Megpróbálom kiszedni a többit, hátha rájövök a hiba okára. (Megj.: az négy hullámvonal nem az aláírás/hivatkozás jelzésére szolgáló határoló, hanem magát az aláírást generálja. Más szerkesztőt {{ping|név}} formában lehet megemlíteni, amitől külön értesítést is kap. Pl. {{ping|Tacsipacsi}} Üzenet – ~~~~.)– Tacsipacsi vita 2017. március 18., 18:51 (CET)

A négy könyv: Könyvek, könyvfejezetek • Die Sprache des Bärenkultes im Obugrischen. Bibliotheca Uralica 4. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1979. 141 old. • Rédei, Károly, Uralisches Etymologisches Wörterbuch I–II. Unter Mitarbeit von Marianne Bakró–Nagy, u.a. XLVIII-905 l. Akadémiai Kiadó: Budapest. (1986–1989) • Proto-Phonotactics. Phonotactic Investigation of the PU and PFU Consonant System. Harrassowitz Verlag, Wiesbaden. 1992. 186 old. • Hatto, Arthur The World of the Khanty Epic Heroe-Princes. An exploration of a Siberian Oral Tradition. Linguistic and philological interpretation by Marianne Bakró-Nagy. University of Cambridge Oriental Publications 69. Cambridge University Press, Cambridge. 2017. 246 old.

Danzsu vita 2017. március 18., 19:13 (CET)


Elküldöm a csökkentett publikációkat is, hátha.....

Cikkek, tanulmányok • Semantic Examination of Genetically Related Language Correspondences. Nyelvtudományi Közlemények 77(1975): 117–124. • Rokon nyelvi megfelelések szemantikai vizsgálata. Nyelvtudományi Értekezések 89(1976): 57–63. • Az alapjelentés rekonstrukciójának kérdéséről I. Nyelvtudományi Közlemények 80(1978): 381–389. • Az alapjelentés rekonstrukciójának kérdéséről II. Nyelvtudományi Közlemények 81(1980): 339–352. • Rekonstrukció és jelentésváltozás. Nyelvtudományi Közlemények 83(1981): 29–42. • On Proto-Meaning Reconstruction. In: Ferenc Kiefer (ed.) Hungarian and General Linguistics. J. Benjamin, Amsterdam. 1982. 7–29. • Egy történeti-szemantikai elemzés vázlata. Általános Nyelvészeti Tanulmányok 16(1985): 33–63. • On the Use of Phonotactics (kVrV-Type Proto–Forms in PU/PFU). Ural–Altaische Jahrbücher NF 6(1986): 1–10. • Consonant Frequency and Syllable Boundary in PU/PFU. In: Károly Rédei (Hrsg.) Studien zur Phonologie und Morphologie der uralischen Sprachen. Studia Uralica 4. Wien. 1987. 59–69. • PU\PFU Dx *-rV. Nyelvtudományi Közlemények 91(1990): 9–14. • Szótagszerkezetek a finnugor alapnyelvben. Magyar Fonetikai Füzetek 23(1991): 17–25. • Die Begriffsgruppen des Wortschatzes im PU\PFU. Ural–Altaische Jahrbücher NF 11(1993): 13–40. • Typological Change and the FinnoUgric Proto-Language. Linguistica Uralica (Tallinn) 29(1993): 259–266. • Phonotaktische Beschreibung der Morpheminitialen Konsonantenphoneme im Proto-Finnougrischen. Finnisch-Ugrische Mitteilungen. Hamburg. 16/17(1992-3): 1–11. • Hangtörténeti változások percepciós vonatkozásai. In: Gósy M. (szerk.) Beszédkutatás '95. MTA NyTI, Budapest 1995. 6–11. • Über die lappisch–samojedischen Sprachkontakte (auf Grund des Uralischen Etymologischen Wörterbuchs). In: Lars-Gunnar Larsson (Hrsg.) Lapponica et Uralica. Studia Uralica Uppsaliensia 26. Uppsala. 1996. 11–25. • Meaning, concept and definition. (Implications for proto-meaning reconstruction and etymological dictionaries). In: K. K. Kitching – A. Nevis (eds.) Proceedings of the Ninth and Tenth Meatings of the Finno-Ugric Studies Association of Canada. 1998. Canada. 1–12. • Markedness and phonemic borrowing. In: Cornelius Hasselblatt – Paula Jääsalmi-Krüger (Hrsg.) Europa und Sibiria. Beiträge zu Sprache und Kultur der kleineren finnougrischen, samojedischen und paläosibirischen Völker. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 51. Wiesbaden, Harrassowitz Verlag. 1999. 49–56. • Protoszótag. A finnugor alapnyelv szótagtípusai. In: Kassai Ilona (szerk.) Szótagfogalom – szótagrealizáció. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet. 1999. 11–51. • Eine Phonotaktische Regel des finnisch-ugrischen Wortanfangs: Interpretation eines Lautwandeltyps. Linguistica Uralica 36(2000/2): 81–91. • Egy szelkup hangváltozás margójára. In: Bakró-Nagy Marianne — Büky László — Maleczki Márta (szerk.) Mikola–emlékkönyv. Néprajz és Nyelvtudomány 41. Szeged 2001. 17–22. • Obi-ugor szótagszerkezeti és hangtörténeti problémák. Nyelvtudományi Közlemények 98(2001): 71–118. • The responsability of literati. Angela Marcantonio, The Uralic Language Family. Facts, myths and statistics. Publications of the Philological Society, 35. Blackwell Publishers, Oxford UK – Boston USA. 2002. xxiii+335. Lingua 115. 2003. 1053–1062. • Az uráli nyelvek tipológiai jellemzése. In: Kiefer Ferenc (ed.) Magyar nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó. 2006. 267–287. • /f/ > /h/ aspiration in Nganasan. In: Valentin Ju. Gusev — Anna Widmer (eds.) Gedenkschrift für Eugen A. Helimski. Finnisch-ugrische Mitteilungen 32-33. (2010): 35-46. • The data in historical linguistics: On utterances, sources, and reliability. Sprachtheorie und germanistische Linguistik 20.2: 133–195. (Nodus Publikationen Klaus D. Dutz – Wissenschaftlicher Verlag, Münster). 2010. • Sprachgeschichte und Diachronie in der Finnougristik. Desiderate und Perspektiven. In: Péter Maitz (Hrsg.) Wohin steuert die historische Sprachwissenschaft? Berlin: de Gruyter. 2012. 301–321. • A manysi veláris nazális tipológiájához. In: L. Jalava – T. Hyytiäinen – J. Saarikivi – E. Sandman (eds.) Per Urales ad Orientem. Iter polyphonicum multilingue. Mémoires de la Sociétés Fenno-ugriennes (Helsinki) 264(2012): 17–23. • The Uralic Languages. In: Christian Delcourt — Piet van Sterkenburg – (eds.) The Languages of the EU Members States. Revue Belge de Philologie et d'Histoire/Belgisch Tijdschrift voor Filologie en Geschiedenis 90(2012): 1001–1028. • Mit tudunk az ugor történeti fonológiájáról? A nyugati ótörök és magyar kapcsolatok hozadéka. In: É. Kiss Katalin – Hegedűs Attila – Agyagási Klára (szerk.) Nyelvelmélet – kontaktológia 2. PPKE BTK Elméleti Nyelvészeti Tanszék – Magyar Nyelvészeti Tanszék, Piliscsaba. 2013. 173–189. • A nyelvi tabu. In: Szeverényi Sándor – Szécsényi Tibor (szerk.) Érdekes nyelvészet. JATEPress, Szeged. 2015. 9–21.

Danzsu vita 2017. március 18., 19:16 (CET)

Passz, nekem tökéletesen működött. Rossz hír: a hibakeresés nem sikerült. Jó hír: a szerkesztés viszont igen. – Tacsipacsi vita 2017. március 18., 23:18 (CET)

Hát ez csodálatos! Köszönöm {{ping Tacsipacsi}} 2017. március 19., 08:23 (CET)

Következő "szekálás": hogy lehet képet feltenni? Azt hiszem, letelt a 4 nap, amit valaki írt nekem.

Más: most a konkrét laptól függetlenül. Ha kicsit többet szeretnék érteni a Wikiből, akkor - olvasgassam a kezdőknek való segítséget, - próbálkozzak a homokozóban, illetve - van valami egyéb forrás, amit érdemes nézegetni?

Mert ez így nagyon kedves, hogy Te (Ti) segítetek, de ettől én még nem tudom..... A rövidtávú cél az volt, hogy a szócikk felkerüljön, de közben "megjött az étvágy..." :)

Danzsu vita 2017. március 19., 08:23 (CET)

A kezdőknek való segítség biztosan egy jó kiindulópont – azt leszámítva, hogy a leírások 99%-a csak a „régi” felületet ismerteti… Sajnos, úgy tűnik, senkinek sincs ideje felfrissíteni őket. A homokozó helyett a saját próbalapodat ajánlom, ugyanis a Wikipédia:Homokozó lapon is csak a hagyományos felület használható, a próbalapodon viszont a vizuális szerkesztő is működik. Egyéb forrás a saját vitalapod, majd oda ír, akinek nem tetszik, amit csinálsz. :) – Tacsipacsi vita 2017. március 20., 21:48 (CET)

Köszönöm, majd próbálkozom..... most kis szünet.

Mentorkeresés: Eszter Bábosik vita

  • Témáim a Wikipédiában: Krisztus Szeretete Egyház
  • Néhány szó a hátteremről: adminisztratív munkatárs/KSZE
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Különböző okoknál fogva (szervezeti változások, tevékenységi körök bővülése, elévülések, adatmódosulások, hibajavítások stb.) szükséges bevezetnünk változtatásokat a Wikipédia rólunk szóló oldalán. A változtatásokat felvezettem. Linkomann nevű személy válaszolt, hogy a Wikipédia számára történelmi jelentőségű adatok ne vesszenek el, ne vegyünk ki semmit. Valahol meg kellene találnunk a kompromisszum mibenlétét, mert a mostani felület tartalma szeretnénk, ha teljesen up-to-date lenne, itt is, nem csak a honlapunkon. Ez pedig bizony jelen esetben azzal jár, hogy egyes szakaszokat el kell hagyjunk, míg másokat meg be kell vezessünk. Ebben szeretnék segítséget kérni, mert a változtatások sora szeretnénk, ha elfogadásra találna. Köszönettel: Eszter Bábosik

Eszter Bábosik vita 2017. március 27., 14:56 (CEST)

Szia!

A konkrét szócikk ismerete nélkül: a szervezetekről szóló szócikkekben helye van egy "Története" szakasznak, ahol az alapítástól kezdve a fontosabb események szoktak szerepelni. Ezeket az infókat nem szabad törölni a cikkből, de ettől még lehetnek benne friss információk is, egy másik szakaszban. A WP-szócikket ne egy honlap másolatának fogd fel, hanem önálló cikknek, amiből a történeti rész sem hiányozhat. misibacsi*üzenet 2017. március 27., 19:21 (CEST)

lap módosítás

Kunszentmárton (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Tisztelt Címzett! Segítséget szeretnék kérni,ugyanis kezdő vagyok az oldal szerkesztésében.. Február 28-án megtörtént változtatásaink mikor kerülnek ellenőrzésre? Nekünk van-e még ezzel kapcsolatban teendőnk?! Kunszentmárton város történetéről lenne szó,ugyanis korábban egy rossz verzió került feltöltésre, melyet történészeink javítottak. Segítségét előre is köszönöm! Üdv.: Tábori Zsuzsanna Kunszentmártoni ÁMK

Muzeumatomlocben üzenőlapja  2017. április 4., 09:47‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

@Muzeumatomlocben: Általában 2-3 hónapon belül a szerkesztéseket leellenőrzi egy járőr, de ilyen ellenőrzési kéréssel a Járőrök üzenőfalára is szoktak írni. -- ato vita 2017. április 4., 10:25 (CEST)

Ránéztem a szócikkre, de elég nagy mennyíségű információ lett belőle kitörölve indoklás nélkül, az új információkhoz nincsenek ref-ek, a megadott források nagyon általánosak: kell egy olyan járőr, aki ismeri a konkrét témát. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. április 4., 12:12 (CEST)

Mentorkeresés: Sysy 19 vita

  • Témáim a Wikipédiában: viselettörténet
  • Néhány szó a hátteremről: nincsen hátterem, művészettörténeti,viselettörténeti tanulmányok régen
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: nincsenek gondjaim, csak biztos gyorsabban tanulnék Wikipediát szerkeszteni, ha lenne egy mentor aki segít

Sysy 19 vita 2017. április 6., 20:14 (CEST)

Quintus Pontius Pilatus házastársa sor javítandó az infoboxban

Sziasztok! A Quintus Pontius Pilatus lapon az infoboxban a házastársnál a "Pontius Pilate's wife" szöveg szerepel, feltehetőleg mert az angol wikin ez a belinkelt cikk neve. Át kéne írni ezt a sort, vagy jobb ötlet híján elrejteni, de nem jöttem rá, hogyan lehet. 86.59.236.139 (vita) 2017. április 14., 22:03 (CEST)

@Csigabi: Nem Claudia Procula az? – Balint36 🚌 buszmegálló 2017. április 14., 22:10 (CEST)

Az egyik neve az, bár az Újszövetségben nem szerepel a neve. Csigabiitt a házam 2017. április 14., 22:22 (CEST)

Mentorkeresés: Hepizorall vita

  • Témáim a Wikipédiában: Toroczkai László
  • Néhány szó a hátteremről: Toroczkai László személyi asszisztense vagyok, szeretném frissíteni, fejleszteni az oldalát, de életemben most először járok szerkesztöi felületen.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Főképp a fotókkal vannak gondjaim, a legtöbb kép saját, közös munkánk során én készítetten öket, de általs megjelentek már több helyen és igy nem tudom feltölteni, mert azt az üzenetet kapom, hogy szerzői védelem alatt állnak, holott sajátjaim. Hepizorall vita 2017. április 18., 00:23 (CEST)

@Hepizorall: Üdvözlet! A Wikipédia:Engedélykérés lapon találhatsz infomrációkat erre az esetre. Ha további információra van szükséged, írj nyugodtan! – Rakás vita 2017. április 18., 06:56 (CEST)

Mentorkeresés: Él-e még a szócikkíró verseny? Lacidd23 vita

  • Témáim a Wikipédiában:

Most akartam indítani, de... lássuk, hogy mi lesz.

  • Néhány szó a hátteremről:

Több mint 20 éve dolgozom számítógép-kezelőként. Imádok írni, olvasni, rajzolni, tervezni, zenét hallgatni, meditálni, játszani stb. Hét évig újságíró, olvasószerkesztő, korrektor és tördelőszerkesztő voltam az Udvarhelyi Híradó napilapnál, 1996. szeptember 1. és 2003. augusztus 31. között, Hargita megyében, Erdélyben. Anyanyelvem a magyar, de kiválóan ismerem a románt is, mert Brassóban születtem, vegyes óvodába, iskolába jártam. Másodéves vagyok a Budapesti Metafizikai Szellemtudományi Akadémia Marosvásárhelyre kihelyezett tagozatán. (Ugye nem az anyagi hátteremről kellett volna írnom...?) Egy éve itthon dolgozom.

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

2017. március 28-án neveztem be a CEE Tavasz 2017 (Közép- és kelet-európai tavasz) nemzetközi szócikkíró versenyre. (Akkor tudtam meg a létezését.) Az a kérdésem, hogy ez a verseny él-e még? Mert sehol nem látom már a kiírást, annak ellenére, hogy eredetileg 2017. március 21. és 2017. május 31. között volt megszervezve. Március 28-án regisztráltam, szócikkeket viszont most kezdenék írni, mert előbb be kellett fejeznem a korábban elvállalt munkámat.

Hálásan köszönöm előre is a választ.

Szépséges napot kívánok!

Tisztelettel, Dávid Laci :)

Lacidd23 vita 2017. április 23., 14:28 (CEST)

Kedves Laci! A verseny még természetesen él, ITT a lapja, szócikket pedig ITT tudsz nevezni! Jó szerkesztést! ;) – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2017. április 23., 14:36 (CEST)

Mentorkeresés: Bereger vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Tamboo

Bereger vita 2017. április 24., 17:59 (CEST)

Mentorkeresés: Kérdéseim még a CEE Tavasz 2017-tel kapcsolatosan Lacidd23 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Most kezdek.
  • Néhány szó a hátteremről: Már írtam a tegnap.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Kérdéseim még a CEE Tavasz 2017 (Közép- és kelet-európai tavasz) nemzetközi szócikkíró versennyel kapcsolatosan:

1.A Tematikus hetek szerint Romániáról május 9. és 15. között lehet(ne) szócikkeket írni. Ezt kötelező ilyen szigorúan betartania annak, aki versenyzik, vagy ez csak ajánlás?

2.A szócikket, amelyiket megírtam magyarul, írhatom még románul és netán angolul is, hogy részt vegyek velük a versenyen, ha betartom a szerkesztési szabályokat (legalább 300 szó stb.)? Ez külön-külön szócikknek számít egyazon témán belül?

3.Ha olyan személyről, dologról, eseményről írok netán, amelyik nem való éppen a Wikipédiára, mert nem elég közismert, híres stb., akkor azt hová küldjem, hová töltsem fel? (Valahol olvastam erről egy cikket a Wikipédia társairól, testvéreiről, de már nem találom a sok link között…) Ilyen szócikkben lehetnek a Wikipédiára mutató linkek?

Hálásan köszönöm előre is a válaszokat.

Csodás napot kívánok!

Tisztelettel, Dávid Laci :)

Lacidd23 vita 2017. április 24., 20:18 (CEST)

1.) akkor írsz amikor jólesik (legalábbis a verseny végéig). Ha megnézed a nevezett cikkeket, lehet látni, hogy senki sem követi a tematikus heteket. 2.) más nyelven írt cikkel az adott nemzeti Wikipédia versenyében vehetsz részt. A románoknál van CEE-verseny, de van egy olyan gyanúm, hogy romániai témával oda nem lehet nevezni (nálunk sem lehet magyarral). Az angol wikin szerintem nincs CEE, ez a közép- és kelet-európai országok számára van kitalálva egymás jobb megismerésére. – Hollófernyiges vita 2017. április 28., 10:34 (CEST)

Mentorkeresés: Hová kell feltölteni a kész szócikkeket? Lacidd23 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Nemsokára...
  • Néhány szó a hátteremről: Erről már írtam.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Nem találom azt az oldalt, ahová feltölthetem a kész szócikkeket.

Legalább egy linket kérek, amelyik oda mutat.

Hálásan köszönöm előre is.

Nagyszerű estét kívánok!

Tisztelettel, Dávid Laci :)

Lacidd23 vita 2017. április 27., 17:26 (CEST)

Ez attól függ, hogyan csináltad. Ha valami wikin kívüli szerkesztőben, akkor be kell másolni a szerkesztőablakba és elmenteni. A szerkesztőablak automatikusan megjelenik, ha az új cikkcímnek szánt fogalmat beírod a keresőbe és a keresési eredmények piros linkjére kattintasz. A szövege is az, hogy ilyen cikk még nincs, hozd létre. – LApankuš 2017. április 27., 18:13 (CEST)

Hogyan válaszolhatok a mentor megjegyzéseire? Lacidd23

Én már végképp nem igazodom el a Wikipédián, annyi link van egymás hegyén-hátán...

Feltöltöttem három új szócikket és a hozzájuk tartozó fényképeket. A mentor, aki szerkeszti azokat, megjegyzést fűzött a képekhez, kérdést tett fel a vitalapon.

Hogyan válaszolhatok a mentor megjegyzéseire, kérdéseire? Sehol nem találom a megfelelő gombot erre...

És már azt sem találom, hogy hol kérhetem mentor segítségét a szerkesztéshez.

Hálásan köszönöm, ha valaki útbaigazit.

Remek napot kívánok!

Tisztelettel, Dávid László :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Lacidd23 (vitalap | szerkesztései)

Legegyszerűbb ugyanott válaszolni, ahol a kérdést feltették: megnyomod a forrásszöveg szerkesztése gombot a szakaszcím mellett. – Vépi vita 2017. április 28., 13:24 (CEST)

Mentorkeresés: Válasz a mentorok kifogásaira Lacidd23 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Kedves mentorok!

A.Nálunk Romániában sokkal egyszerűbbek a szerzői jogok, nem úgy, mint nálatok az Egyesült Államokban. Itt elég, ha a szöveghez, képhez, egyéb alkotáshoz feltüntetjük a szerzője nevét, a honlap linkjét stb. (Biztosan tudom, mert 7 évig voltam újságíró, olvasószerkesztő, korrektor és tördelőszerkesztő Székelyudvarhelyen.) És én ezt meg is tettem minden esetben, amikor a szócikkeket és a fényképeket feltöltöttem.

B.Három szócikket írtam: 1.Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, 2.Kutyaszánhajtás, 3.Szabó Károly (rendező, operatőr, forgatókönyvíró). Mindhármat többször is elolvasta az interjúalanyom, Szabó Károly, aki írásbeli beleegyezését adta nekem ezek megjelentetéséhez a Wikipédián. Szabó Károly jelenleg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és hangzóanyagrészlegének a vezetője, előzőleg pedig az intézménynek az igazgatóhelyettese, illetve igazgatója volt. Szabó Károly továbbá Székelyudvarhelyen ismert és elismert rendező, operatőr és forgatókönyvíró, 2004-ben pedig román országos bajnok volt a kutyaszánhajtás sportágban. (Mindezt fel is tüntettem a szócikkekben.)

A fényképeket Szabó Károly bocsátotta a rendelkezésemre, ehhez is írásbeli engedélyét adva nekem, tudva, hogy nyilvánosságra fognak kerülni a Wikipédián. A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárat ő maga, Szabó Károly fényképezte, és ezt fel is tüntettem a fénykép leírásánál. Egyébként a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár egy közintézmény, bárki szabadon lefényképezheti anélkül, hogy erre előzetes engedélyt kellene kérnie az intézmény vezetőségétől.

A második fényképen Szabó Károly van személyesen, amint éppen részt vesz a román országos kutyaszánhajtó-bajnokságon, a négyes kutyás fogatával. A fényképet ő maga bocsátotta a rendelkezésemre.

A harmadik fényképen szintén Szabó Károly van személyesen, kamerával a vállán. A fénykép jobb alsó sarkában fel van, volt tüntetve a szerzőjének a neve (Könczey Zsolt), amit egyébként én is feltüntettem a fénykép leírásánál.

C.A kifogásaitokról tájékoztattam az interjúalanyomat, Szabó Károlyt. Azt felelte, hogy gondolkozik mindezen.

Addig is varázslatos majálist kívánok nektek, kedves mentorok!

Hálásan köszönöm a kifogásaitokat. Tanulságos veletek együtt dolgozni.

Maradok tisztelettel, Dávid László :) Lacidd23 vita 2017. április 29., 15:48 (CEST)

A szövegekkel és a képekkel kapcsolatos esetleges jogsértések rendezéséről részletesen olvashatsz azokon a sablonokon, amelyek megjelentek a szócikkeidben („A szócikk szerzőjének...”), illetve a vitalapodon megjelent figyelmeztetésekben. Csakis az ott leírt uta(ka)t követve tudod tisztázni a problémákat, másképpen nem. Üdv, – Vépi vita 2017. április 29., 16:04 (CEST)

Szabó Károly (rendező) szócikkével kapcsolatosan Lacidd23

Tisztelt Mentor!

Hálásan köszönöm Szabó Károly (rendező) szócikkének a jóváhagyását és megjelentetését a Wikipédián.

A születési dátumát én javítottam ki 1969. március 16.-ra, mert akkor született. Eredetileg csak 1969-et írtam. (A jobb oldalon található szövegmezőben nem tudtam kijavítani!)

Az alábbi linken lehet ellenőrizni.

https://www.facebook.com/SzKarcsi

Amint lehetséges, hozok róla egy másik fényképet.

Előre is köszönöm a megértését és a segítségét.

Tisztelettel, Dávid László :) Lacidd23 üzenőlapja  2017. április 29., 20:39‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)


1. A hozzászólásodat mindig írd alá (wikisen, azaz négy hullámvonallal ~~~~, vagy a szerkesztőablak felső sora 3. elemére kattintva - ez ceruzaszerűség)
2. Lehetőleg írj folyamatosan, hogy ne legyen nagyon szellős a szöveg.
3. A január 1. dátum a harmadik forrásból van (port.hu), a FB nem forrás, de nem is találtam ott sehol a március 16-ot. Ha ez utóbbi az igaz, arra kellene valamilyen (írott) forrás. Az infoboxban nem tudod javítani, mert az a Wikidatából jön. Majd kijavítom ott is, ha lesz megbízható forrás erre. Wikizoli vita 2017. április 29., 21:23 (CEST)

Tisztelt Wikizoli! 1.Köszönöm a javítást. Szólok az interjúalanyomnak, hogy a port.hu-n elírás van, és megkérem, hogy javítsák ki. A fb-n csak azok látják a születési dátumot, illetve a teljes névjegyet, akik Szabó Károly megjelölt ismerősei... (Bocsánat, erről megfeledkeztem.) 2.Szabó Károly utolsó két filmjénél módosítottam. Nem az utolsó filmje szól a pálinkafőzésről, hanem az utolsó előtti, amelyiknek a címe: Kismértékben gyógyszer... Itt lehet ellenőrizni: http://www.filmtett.ro/filmalkoto/167/szabo-karoly (Bocsánat az elírásért.) Hálásan köszönöm a megértést és a javítást. Tisztelettel, Dávid László :) Lacidd23 vita 2017. április 30., 15:02 (CEST)