Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 516 455 szócikke van, ebből 1048 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Buda látképe Mátyás korában
Buda látképe Mátyás korában

A mindennapi élet Mátyás király korában a viszonylag békés középkori magyar fejlődés utolsó szakasza volt. „Igazságos Mátyás király” uralkodásának emlékét a magyar hagyomány az ország egyik virágkoraként őrizte meg. Az ország gazdaságilag és kulturálisan is sokat fejlődött, követte a fő nyugat-európai kulturális áramlatokat (reneszánsz, humanizmus). Az életszínvonal is emelkedett.

A gazdaság alapjai a természeti erőforrások voltak: a termőföld és a bányakincsek. A sok nemzetiségű lakosság a külső háborúk dacára belső békében élt. Mátyás — főleg külpolitikai törekvései miatt — erősen, mintegy hétszeresére növelte a királyi adókat, ami miatt kisebb lázadások robbantak ki, de a magyar és a környező népek „boldog békeidőként” emlékeztek erre az időszakra, elsősorban a későbbi katasztrófák, a Dózsa György-féle parasztfelkelés és leverése, valamint a mohácsi vész és a török hódítás miatt.

A társadalmi piramis csúcsán a király állt, de nem korlátlan hatalommal. Választott királyként különösen ügyesen, a nagyúri frakciók között egyensúlyozva kellett politizálnia. Mátyás intenzíven élt lehetőségeivel, gyakran cserélgette hivatalnokait, tisztségviselőit, birtokokat adományozott és kobzott el. A társadalom alapját a földműves jobbágyok alkották. Felettük helyezkedtek el a nemesek, akik birtokait a jobbágyok művelték. A jobbágyok földbérrel (terragium), terményjáradékkal és munkajáradékkal (robot) tartoztak uraiknak. A legtöbb nemes semmilyen gazdasági tevékenységben nem vett részt, legfeljebb birtokát igazgatta, majd felélte annak jövedelmét. A városi és mezővárosi polgárság bevételei is főleg a földből származtak; a kereskedelem és a céhes ipar erősen háttérbe szorult.

Az ünnepek ebben a korban csaknem mind egyházi jellegűek voltak — a legfontosabbak a karácsony, a húsvét, pünkösd, az úrnapja és a helyi templom védőszentjének ünnepe. Emellett több mint ötven jeles napról emlékeztek meg, amelyeket a tartományi zsinatok határoztak meg. A dátumokat nem annyira a naptári évhez, mint inkább egy-egy jeles eseményhez (például koronázás) kapcsolták. A napokat a szentek ünnepei alapján adták meg. Ezekhez kapcsolták a beszolgáltatások idejét és a bírósági határnapokat is.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Sötétcápa • Kohlhaas Mihály • Neandervölgyi ember • Edinburgh • Spanyol nyelv • Kurt Vonnegut • Magyarország és Kína kapcsolatai 

Javaslatok

A nap képe    
Kayan nő a szövőszékén díszes nyakgyűrűkkel (Tachileik, Mianmar)

Kayan nő a szövőszékén díszes nyakgyűrűkkel (Tachileik, Mianmar)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A bazsalikom (Ocimum basilicum L. – jelentése: királyian illatozó)
A bazsalikom (Ocimum basilicum L. – jelentése: királyian illatozó)
  • … a bazsalikom őshazája India, de Egyiptomban fontos szerepe lett a halottkultuszban; az egyiptomi sírkamrákban 5000 éves bazsalikomkoszorúkat is találtak?
  • … 1937-ben az addigi legdrágább filmszerződést Gracie Fields angol színésznővel kötötték?
  • … az Isla Nublar (spanyol: Felhők szigete) az ember által dinoszauruszokkal benépesített, kitalált sziget a Jurassic Park világában?
  • … a horror vacui (lat.: „irtózás az űrtől”) művészeti fogalom az ikonfestők azon igyekezetét jelöli, hogy a rendelkezésre álló felületet valamilyen figurális vagy nonfiguratív elemekkel kitöltsék?
Aktuális  


Az év aktualitásai: 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen2022-es labdarúgó-világbajnokságCovid19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet)


Halálesetek a közelmúltban: Mahmud BajatiKikugava JosioMylène DemongeotOmar TrujilloMeinhard von GerkanChristiane HörbigerBeluszky Pál

Ezen a napon  

Ma 2022. december 4. van,  

Adventi koszorú
Adventi koszorú
  • advent második vasárnapja számos keresztény egyházban

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 516 455 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.